Sport

Az úszóválogatott tagjai térítésmentesen használhatják a Duna Arénát

Péntek reggel arról számolt be a Népszava, hogy Hosszú Katinka klubja, az Iron Aquatics érvényes bérleti szerződés nélkül használja a nyári vizes világbajnokságnak otthont adó Duna Arénát. Délután a MÚSZ egy közleményt adott ki, melyből kiderül, a válogatott tagjai ingyen használhatják a komplexumot.

A kommüniké az Iron Aquatics csapatára nem tér ki, de a 24.hu úgy tudja, az év végéig nekik sem kell fizetni a használatért.

A MÚSZ közleménye:

A Magyar Úszó Szövetség köszönettel tartozik a Duna Aréna üzemeltetőinek, amiért lehetővé teszik, hogy a magyar úszóválogatott tagjai térítésmentesen edzhetnek a létesítményben az áprilisi, debreceni országos bajnokság és a júliusi FINA Világbajnokság előtt.

A MÚSZ, de talán az egész magyar sport és a sportot kedvelők számára is kiemelten fontos, hogy úszóink zavartalanul, a lehető legjobb körülmények között, a szó szoros értelmében hazai pályán készüljenek az esztendő legfontosabb eseményére. Ennek a feltételeit sikerült megteremteni, amiért köszönet illeti a Duna Aréna kivitelezését a legmagasabb színvonalon elvégző, azt határidő előtt befejező közreműködőket, illetve az üzemeltetésért felelős szakembereket.

A szövetség a válogatottak felkészüléséért felel – az egyes klubok és az Aréna üzemeltetői közötti további megállapodások nem tartoznak a hatáskörébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik