Sport

Speciális olimpia: máris megvan az első magyar arany

Alpesi síben szereztük meg az első aranyat, rögvest a nyitónapon.

Az Ausztriában zajló Téli Speciális Olimpián Csernai Tibor szuper óriás-műlesiklásban, a férfiak középhaladó (M08-as) kategóriájában szerezte meg a győzelmet. A második helyezett svájcinál nyolc másodperccel jobb időt ért el.

A 26 éves Csernai Tibor négy éve tanult meg síelni, társaihoz hasonlóan Eplényben, illetve osztrák sípályákon készültek fel a versenyre. Most zuhogó esőben kellett teljesítenie. Árok Csaba a haladók mezőnyében, Szanyi Petra a nők középhaladó kategóriájában negyedik lett.

Szombaton zuhogó esőben rendezték meg az ünnepélyes megnyitót. Ennek ellenére is több ezer érdeklődő figyelte a csapatok felvonulását, a színpadi műsort, majd a láng fellobbanását a schladmingi sípálya tövében. Timothy Shriver, a Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség elnöke, köszöntőjében jókedvre és a becsületes sportolásra buzdította a versenyzőket, akik 105 országból érkeztek.

Az 51 fős magyar csapat Hong Kong után és Izland előtt vonult be az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó, Hunyady Emese felvezetésével. A téli világjátékok versenyei március 24-ig tartanak majd. A 33 magyar versenyző 5 sportágban: alpesi síben, hófutásban, műkorcsolyában, gyorskorcsolyában és padlóhokiban indul.

Bővebben az olimpiáról a Speciális Olimpiai Csapat weboldalán, illetve a Facebook-oldalán lehet megtudni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik