Sport

Óriási csatában győzte le a Veszprém a Szegedet

24.hu
24.hu

2017. 03. 18. 18:38

A Telekom Veszprém kézilabdacsapata hazai pályán 24-22-re nyert a MOL-Pick Szeged ellen a férfi kézilabda NB I-ben.

Mivel ősszel a bajnoki címvédő három góllal kikapott Szegeden, így már a meccs elején nekiesett ellenfelének, hogy az alapszakasz végén a veszprémieknek kedvezzen az egymás elleni eredmény. 3-3 után indult be igazán a Veszprém, olyannyira, hogy a 20. percben, Sulic találatával már hat gól volt a különbség (10-4).

Ezt egy darabig még tudta őrizni a házigazda, ám a vendégek nagy hajrába kezdtek a szünet előtt, Nilsson utolsó perces góljával azonban még néggyel vezetett a Veszprém (13-9).

Bánhidi találata vezette fel a második játékrészt, majd a Szeged nagyon feljött riválisára, csak idő kérdése volt, mikor egyenlít a vendégcsapat. A 48. percben jött ez össze, Balogh hetesével sikerült egalizálni. Innentől kezdve óriási volt a csata, 22-22 után pedig már a Szeged vezethetett volna, ám Mikler két hatalmas bravúrt is bemutatott.

A Veszprém még dobott két gólt a végéig, de a 24-22-es eredmény után a Szeged sem panaszkodhat, az egymás elleni eredmény ugyanis nekik kedvez. Mindez azért fontos, mert most az alapszakasz után kétmeccses döntő következik, márpedig, ha minden a papírforma szerint alakul a későbbiekben, akkor a szegediek játszhatják otthon a finálé visszavágóját.

A mérkőzést megelőzően három díjat adtak át: Schuch Timuzsin az év védekező játékosa, Mikler Roland az év kapusa, míg Nagy László az év játékosa lett, mindhárman a Veszprémet erősítik. (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

Eredmény – férfi kézilabda NB I

Telekom Veszprém – MOL-Pick Szeged 24-22 (13-9)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. szeptember 6.
Patyi András rektor (középen b) és Trócsányi László igazságügyi miniszter (középen j) érkezik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanévnyitó ünnepségére az egyetem új oktatási épületében 2017. szeptember 6-án.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.