Sport

Hosszú Katinka mégsem 60 millióért reklámozza a vb-t

Csütörtökön mi is beszámoltunk arról, hogy Hosszú Katinka is szerepet vállal a 2017-es vizes világbajnokság reklámkampányában.

A Bors pénteken írta meg, hogy az Iron Lady 60 millió forintot tehet ezért zsebre. A vb-t szervező BP2017 Nonprofit kft. ezt közleményben cáfolta meg:

Hosszú Katinka olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar úszónővel a BP2017 Nonprofit kft. reklámfilmben való szereplésre, reklámfelületekhez kapcsolódó fotózásra, social felületeken való szereplésre, rendezvényeken való részvételre kötött szerződést. A sajtóban megjelent szerződéses összeg nem fedi a valóságot, a szerződés 25 millió forintról rendelkezik.

A 27 éves úszónő a korábbi MÚSZ-elnökkel való konfliktusa miatt nem vett részt a reklámpampányban. Az Iron Lady sajtósa, Tóth Fanni így nyilatkozott a 24.hu-nak az üggyel kapcsolatban.

Katinka problémája kifejezetten Gyárfás Tamás személyéhez kötődött, a sportolókkal szembeni hozzáállását kifogásolta. Katinka mindig is úgy gondolta, hogy a hazai világbajnokság hatalmas esemény az életében, arról pedig nem tehet, kettejük kapcsolata, az üggyel szembeni háttérbehúzódása miként lett kommunikálva a szövetség akkori vezetése által. Most, hogy jóval sportolóközpontúbb a vezetés, Katinka is örömmel áll be a világbajnokság támogató csapatába. Valamennyi sportolóval van szerződése a Budapest 2017-nek. Az idei év eleje óta Katinkával is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik