Sport

A NOB megszívathatja Budapestet, egyszerre két olimpiáról döntene

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testülete munkacsoportot hozott létre azzal a céllal, hogy javaslatokat dolgozzon ki az olimpiák odaítélésének módozatára, az egyik elképzelés szerint lehetséges lenne a kettős helyszínkijelölés 2024-re és 2028-ra. 

A négy alelnökből álló testület az elképzeléseit júliusban, Lausanne-ban osztja meg a tagsággal, amikor a 2024-es játékokért versenyben maradt két pályázó, Los Angeles és Párizs a prezentációját tartja.

A végrehajtó bizottság a jövő évi téli olimpiai dél-koreai helyszínén, Pjongcsangban határozott pénteken a munkacsoport felállításáról, ezzel egyben kinyitotta a kaput a 2024-es és 2028-as olimpia egyidejű kijelölése előtt, Thomas Bach NOB-elnök szerint azért, hogy megőrizze “a két kitűnő pályázatot”.

Minden az asztalon van. Egyetlen opció sincs elvetve. Ez magában foglalja a 2024-es és 2028-as odaítélést is

– mondta Bach, ami azt jelzi, hogy a kettős helyszínkijelölés utóbbi hetekben felbukkanó ötletét minden eddiginél határozottabban tanulmányozzák a NOB-vezetők.

Egy ilyen lépeshez azonban módosítani kellene a NOB Chartát, amely kimondja, hogy az olimpia házigazdáját “rendkívüli esetektől eltekintve” a rendezés előtt hét évvel kell kijelölni.

Ami a chartát illeti, mindig van helye az értelmezésnek, a változásokhoz történő alkalmazkodásnak

– tette hozzá Bach.

A kettős kijelölésnek az lenne az előnye – az ötlet támogatói szerint -, hogy megőriznék Párizs és Los Angeles pályázatát is, a következőről ugyanis várhatóan lemondana a 2024-ért alulmaradó jelentkező. Ugyanakkor a két jelölt az utóbbi időben hangoztatta, hogy a 2024-es játékok megrendezése érdekelné.

Ha a mai világot nézzük, sok instabilitást, törékenységet, bizonytalanságot látunk és egyúttal sok-sok változást

– érvelt a módosítás mellett Bach.

Hozzátette: két szilárd pályázattal “kényelmes helyzetben vagyunk, a munkacsoport feladata, hogy a lehető legjobban kiaknázza ezt a pozitív helyzetet”. A helyszínkijelölésre szeptember 13-án, Limában kerül sor. Az eredeti érdeklődők, jelentkezők közül négyen visszaléptek. Budapest március 1-jén döntött arról, hogy visszavonja a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére beadott pályázatát, előtte pedig Boston, Hamburg és Róma szállt ki a versenyből.

Bár 2024-től visszaléptünk, a Budapesti Olimpiai Mozgalom (BOM) már a 2028-as játékok megrendezéséért kampányol. Ha végbe megy a fenti döntés, akkor el is dől az a verseny is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik