Sport

Gyurta Dániel váltott, irány az Egyesült Államok

Eredetileg hét szakosztály képviseletében 17 élvonalbeli úszóból állt az a „vegyescsapat”, amelynek tagjai március 17-től április 8-ig a thaiföldi Thanyapurában folytatják felkészülésüket az év erőpróbáira, így a budapesti vizes vb-re, valamint az ifjúságiak Európa-, illetve világbajnokságára.

A napokban váratlanul megrövidült a lista, miután Gyurta Dániel úgy határozott, hogy Nagy Józseffel, a mesterével nem Ázsiába, hanem Amerikába utaznak, egészen pontosan Floridába – értesült a Telekom Sporthír Szolgálat.

Dr. Sós Csaba szövetségi kapitányt nem érte meglepetés, és nem is kifogásolja azt, hogy az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok mellúszó egy nagy társaságból kiválva „kiscsoportos” edzőtábort szervezett magának.

Nagy József távolban töltött hosszú évek után nemrégiben tért haza a tengerentúlról, ha valaki, ő aztán betéve tudja, hogy hol vannak Amerikában a legjobb uszodák, hol nem kell harcolni egy saját „sávért”, ahogy azt is, hogy Floridában mennyire kiszámítható ilyenkor az időjárás. Nem kizárt, hogy az edzőtábor közben összefutnak valamelyik amerikai nagyágyú úszóval, de ez egyelőre csak feltételezés

– nyilatkozta Dr. Sós Csaba.

Gyurta földrajzi irányváltása után is nagylétszámú és tekintélyes összetételű a Thaiföldre a jövő pénteken induló csapat, amelynek tagja többek között Kapás Boglárka, Késely Ajna, Pulai Bence, Gyurta Gergely, valamint a nemrégiben még a mexikói magaslatokon készülő Kenderesi Tamás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik