Sport

Francia BL-csapathoz igazol a magyar válogatott kézis

A francia HBC Nantes csapatába igazol Faluvégi Rudolf, a Csurgói KK kézilabdázója. A francia klub honlapjának hétfői beszámolója szerint a balátlövőként és irányítóként is szerepeltethető 23 éves játékos szerződése idén nyártól két szezonra szól.

Nagyon örülök, hogy csatlakozhatok a HBC Nantes-hoz, ez egy hihetetlen lehetőség számomra. Az első pillanattól kezdve nem volt kérdés, hogy elfogadom az ajánlatot. Figyeltem a klubot ebben a szezonban, láttam, hogyan szerepel a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában, és tudom, hogy a tapasztalt játékosokat fiatalok veszik körül a keretben

– nyilatkozta Faluvégi.

Hozzátette, szeretne minél több lehetőséget kapni balátlövőként, de elsősorban az a fontos számára, hogy a továbbiakban is fejlődjön.

Gael Pelletier klubelnök emlékeztetett rá, hogy a tehetséges kézilabdázó fiatal kora ellenére már szerepelt a magyar válogatottban – ott volt a tavalyi lengyelországi Európa-bajnokságon -, valamint az EHF Kupában.

Thierry Anti vezetőedző kiemelte, hogy Faluvégi támadásban és védekezésben is bevethető, ami fontos a szakmai stáb számára.

A Nantes a bajnokságban jelenleg mindössze egy ponttal szorul a listavezető Paris Saint-Germain mögé, a Bajnokok Ligájában pedig a nyolcaddöntőbe kerülésért játszik. A klub a közelmúltban jelentette be, hogy a következő szezontól szerződteti a macedón Kiril Lazarovot, a januári franciaországi világbajnokság gólkirályát.

Fotó: Getty Images/Adam Nurkiewicz

Ajánlott videó

Olvasói sztorik