Sport

A fehérvári edző örül neki, hogy nem kaptak ki 10-15 góllal

Kedden a Fehérvár AV19 jégkorongcsapata 7-3-ra kikapott Villachban az osztrák hokibajnokság középszakaszának utolsó, 10. fordulójában. Az már a mérkőzés előtt biztos volt, hogy a magyar csapat nem jut be a rájátszásba, ezúttal pedig az is eldőlt, hogy az utolsó helyen végez a Volán.

A középszakasz tíz meccséből kettőt nyert meg Benoit Laporte együttese, volt két hosszabbításos vereség és hat rendes játékidőben elszenvedett zakó.

A villachi meccsre már egy erősen tartalékos fehérvári csapat utazott. Tizenhárom mezőnyjátékos (két hátvédpáros és három támadósor), valamint két kapus utazott. Hárman voltak olyanok, akik egész szezonban a MOL Ligában játszottak. Laporte így látott pozitívumokat is a 7-3-as vereség ellenére is.

A srácok végig keményen küzdöttek, megtettek mindent, amit tudtak a jégen. Az eredménytől függetlenül jó volt látni, hogy a tapasztalt játékosok hogy segítik a fiatalokat, és ahelyett, hogy tíz-tizenötgólos vereséget szenvedtünk volna, ilyen kevés játékossal is küzdöttünk a gólszerzésért

mondta a fehérvári klubhonlapnak Benoit Laporte. (Fotó: Getty Images)

Eredmény – EBEL-középszakasz, 10. (utolsó) forduló

EC Villach SV (osztrák)-Fehérvár AV19 7-3 (2-0, 3-0, 2-3)
a Fehérvár gólszerzői: Sarauer (43., 49.), Beauregard (55.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik