Sport

Borkai Zsolt: A Momentum Franciaország és az USA mellé állt

A budapesti olimpia ügyében egy rövid, öt mondatos közleményt leszámítva furcsa mód az egyik főszereplő, a Magyar Olimpiai Bizottság hallgatott a legtovább. Eddig. Most megszólalt a MOB elnöke.

Vannak nemzeti ügyek, amelyek politikától függetlenek kellene, hogy legyenek!

– olvasható a mob.hu oldalon Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének második, immár sokkal hosszabb hivatalos közleménye, amelyet vágatlan formában közlünk.

A Magyar Olimpiai Bizottság független köztestület, ezért is kezdeményezte még az olimpiai pályázati folyamat legelején valamennyi parlamenti párttal az egyeztetést arra vonatkozóan, hogy közösen álljanak Magyarország olimpiai pályázata mellé. Ez akkor a MOB székházában senki számára nem volt kérdés, mindenki egy emberként sorakozott fel mögötte, mindenki érezte, hogy vissza nem térő lehetőségről, és össznemzeti érdekről van szó. Magyarország a legsikeresebb nemzetek között szerepel a megnyert olimpiai érmek számának tekintetében, az első 10 ország közül egyedül hazánk nem rendezett még olimpiát. Egy 120 éves álom kapujában lehetnénk most, amelyet egyetlen dolognak köszönhetünk, ez pedig a Nemzeti Olimpiai Bizottság Agenda 2020 programja, amely a költséghatékony és fenntartható olimpia jegyében megnyitotta a lehetőséget Budapest és Magyarország előtt. Látjuk és érezzük, hogy már a pályázati szakasz olyan nemzetközi figyelmet és elismertséget ad a magyar fővárosnak, amely semmilyen más területen nem ismételhető meg. A MOB alapszabályában rögzítve van, hogy feladata és célkitűzése elősegíteni, hogy egyszer saját országa Olimpiát rendezhessen. Így a Magyar Olimpiai Bizottság, mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hazai partnere, a pályázat szakmai oldalát képviselő civil köztestületként a jövőben is mindent megtesz annak érdekében, hogy előmozdítsa és segítse, hogy Magyarország mihamarabb Olimpiának adhasson otthont. Nem korrekt a pályázat utolsó szakaszában kihátrálni abból az együttgondolkodásból, amely a Momentum Mozgalom elindulása előtt jellemezte a magyar politikai pártokat. Ellenzéki politikusok emeltek szót az olimpiarendezés mellett és a pártok politikától függetlenül alkottak ebben a kérdésben sportszerű csapatot. Fair play-ről és sportról volt szó az olimpiai pályázat kapcsán, amely hosszú idő után egységbe kovácsolta a magyar politikai elitet. Számomra érthetetlen, hogy miért hátrált most ki a politikai ellenzék egy nemzeti ügy mögül, és erkölcsileg megkérdőjelezhető módon miért csinál a magyar sport páratlan lehetőségéből pártpolitikai ügyet.

A MOB elnöke hozzátette: a Momentum Mozgalom tevékenysége Thomas Bach NOB-elnök számára is szemet szúrt, miszerint a nemzet sikerét a  politikai haszonszerzésre cserélték. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a téma kapcsán szerzett ismertségüknek köszönhetően most azonnal párttá alakulnak. Szomorú, hogy mindehhez egy nemzet álmát, egy nemes ügyet, az olimpiát használták fel eszközül, óriási szívességet téve ezzel két vetélytársunknak, Párizsnak és Los Angelesnek. Ezzel ténylegesen Franciaország és az USA mellé álltak, így ebben a nemes küzdelemben önös érdekeikért háttérbe szorították saját nemzetüket.

Büszke vagyok arra, hogy az elmúlt időszakban Budapestet ténylegesen esélyesként emlegették, büszke vagyok arra, hogy a sikeres prezentáció és a munka részese lehettem, ám ez a folyamat nagyon árt a pályázatunk sikerességének. Jelen pillanatban az egység megbomlott, őszintén szólva minimálisra csökkent az esélye, hogy Budapest nevét mondják ki Limában szeptemberben. Sok sportoló, sok magyar ember, rengeteg gyermek álma került komoly veszélybe, pedig ez az ország, ez a nemzet megérdemli, hogy a 120 éves álomból egyszer valóság legyen

– fejtette ki Borkai Zsolt a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik