Sport

Fűvel bukhatott meg a magyar válogatott játékos

24.hu
24.hu

2017. 02. 18. 07:03

Korábban a témában:

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) szerdán értesítette a Magyar Jégkorong Szövetséget (MJSZ), hogy az egyik válogatott játékos szervezetében tiltott szert találtak.

Ugyanezen a napon volt jelenése a Fehérvár AV19-nek az EBEL-ben, Sofron István azonban váratlanul nem korcsolyázott ki a jégre a Dornbirn elleni összecsapás előtt.

A mai napon Sofron István nem áll Benoit Laporte vezetőedző rendelkezésére, mert a játékos oldalán a mérkőzésen történő részvételhez szükséges alapvető feltételek maradéktalanul nem teljesültek

-írta közleményében a fehérvári klub. A Blikk most arról számolt be, hogy a játékos droggal bukhatott meg:

Már napok óta nyílt titok, hogy a válogatott játékos megbukott a doppingteszten, csak a B próba eredményét várják. A klubhoz közel állók számára és a hokiberkekben mostanra az is tudott, hogy marihuánafogyasztással bukott le. Ezt többen megerősítették már, persze nem a sajtó előtt, de az igaz­ság hamarosan úgyis kiderül

-idézi névtelen forrását a portál. Dr. Tiszeker Ágnes, a MACS vezetője korábban úgy nyilatkozott a 24.hu-nak:

Nem szúrópróbaszerű ellenőrzésen, hanem egy mérkőzést követően levett mintavétel volt, amelyben tiltott szert találtunk. Meg tudom erősíteni a pozitív eredményt. Arra várunk, hogy összeüljön a MACS illetékes bizottsága és meghozza az első fokú döntést. Itt meg kell hallgassuk a sportolót. Olyan kérdésekre kell válaszoljon, mint például hogyan jutott a szervezetében a tiltott szer, stb.. Ezt követően születik meg az első fokú ítélet, ami ha valamelyik félnek nem tetszik, lehet fellebbezni és másodfokra.

A vétkes játékos szélsőséges esetben akár kétéves eltiltást is kaphat.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Local demonstrators march with a flag with the image of Russian President Vladimir Putin and Hungarian Prime Minister Viktor Orban close to the headquarter of the governor FIDESZ party at Heroes Square as students, teachers of the Central European University and their sympathizers protest in downtown Budapest on April 9, 2017. 
Hungarian lawmakers approved legislation that could force the closure of a prestigious Budapest university founded by US billionaire investor George Soros, sparking fresh protests. The English-language Central European University (CEU), set up in 1991 after the fall of communism, has long been seen as a hostile bastion of liberalism by Prime Minister Viktor Orban's government.  / AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.