Sport

Boksz: Csötönyi Sándor lemondott elnöki posztjáról

Újabb, immár az utolsó matuzsálem is kidőlt a magyar sport irányításából.

A boksztársadalomnak egységesnek kell lennie. Most sajnos széthúzás van a sportágban. Ez nagyon rosszul esett, sok emberben csalódtam. Erdei Zsolt azonban kiérdemelte a bizalmamat, s minden támogatást megadok neki ahhoz, hogy ő legyen a MÖSZ elnöke. Ehhez az elnökség hozzájárulását is megkaptam, így az április elsejei tisztújító közgyűlésen lemondok

– fogalmazott a Borsnak az 1996, azaz 21 éve regnáló Csötönyi Sándor. 

A Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke három hónapon belül a harmadik “sportmatuzsálem”, aki lemond tisztségéről, vagy éppen a háttérbe húzódik.

Tavaly november végén Gyárfás Tamás, az úszókat 23 éven át vezető FINA alelnök mondott le MÚSZ-elnöki posztjáról, helyére január 8.-án Bienerth Gusztáv került.

Karácsony előtt  kajakosoknál Baráth Etele 21 év után húzódott a háttérbe, őt az addigi főtitkár, Schmidt Gábor váltotta az elnöki székben.

Most meg itt van Csötönyi Sándor, akit egy ideje elég keményen támadtak a sportágon belülről. Kovács Koko Istvánnal elég régóta “nem járnak egy társaságba”, majd a lassan 67 éves sportvezető számára karácsonyi ajándékként Rácz Félix profi menedzser küldte el az immár selyemzsinórként értékelhető 12 pontját. Úgy fogalmazott

úgy kezeli a MÖSZ-t, mintha a saját Kft-jét igazgatná.

Az ökölvívók április 1-én tartják a tisztújító közgyűlésüket és eddig az egyetlen jelölt Erdei Madár Zsolt. Hogy ez áprilisi tréfa-e csupán, vagy tényleg komoly, miszerint ökölvívó világbajnokunk áll bele a feladatba, alkalmas-e egyáltalán a pozícióra, arról megoszlanak a vélemények.

A hírt volt, aki úgy kommentálta:

Nagy jó bunyós volt, de egy szövetséget irányítani egészen más kávéház. Őszintén szólva én egy külvárosi szoláriumszalon vezetését sem merném Zsoltira rábízni. Így legjobb esetben is csak annyi lesz, hogy odakerül Csötönyi bábjaként, semmi nem fog változni, ha meg rosszabb lenne, akkor a balhét majd vele vitetik el.

Rácz Félix ezzel szemben úgy érzi:

Erdei Zsolttal, egy jó programmal és megfelelő csapattal (munkatársakkal), sikerülhet! Az kétségtelen, hogy nem láttuk még ilyen pozícióban, ilyen feladatokat ellátni, de senki nem születik ügyvezetőnek vagy szövetségi elnöknek. Ahogy másnak sikerült elsajátítania a vezetés tudományát, neki is sikerülhet!

A végső szót a közgyűlés mondja ki. Még az is megeshet, addig lesz más jelölt is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik