Sport

Orbán Viktor rendet tett Gyárfás Tamás-ügyben

A FINA-alelnöke nem került ki, sőt, kifejezetten bent marad a 2017-es vizes-vb Szervező Bizottságában.

Néhány napja a kormányinformációk terén mostanság elég tájékozott nso.hu nyomán a 24.hu is arról számolt be; a kormány a napokban úgy döntött, megszünteti a 2017-es vizes-világbajnokság Szervező Bizottságának (SZB) társelnöki posztját, Gyárfás Tamás, aki január 8-ig volt a Magyar Úszószövetség elnöke kikerül onnan és lényegét tekintve csak tanácsadóként vehet részt az SZB további munkájában.

Ehhez képest a kedden megjelenő Magyar Közlönyben, az egészen hivatalos verzió kicsit másképp, épphogy ellenkező tényt állít:

Forrás: Magyar Közlöny

A Kormány határozatban kristálytisztán az olvasható,

Gyárfás kifejezetten tagja marad az SZB-nek, csak nem mint MÚSZ-elnök és társelnök, hanem mint a FINA alelnöke. 

Orbán Viktor miniszterelnök a szokásoknak megfelelően saját kezűleg jegyzi a határozatot.

A Kormányhatározat szerint tanácskozási és véleményezési jogot épphogy a Gyárfás Tamást a MÚSZ elnöki székében váltó Bienerth Gusztáv kapott, Dr. Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Tuzson Bence a Műugró Szövetség elnöke és Haranghy Csaba, a Szinkronúszó szakszövetség elnöke mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik