Sport

6-1-es hátrányból nyert meccset a magyar válogatott

Vasárnap ebédidőben szállt medencébe a magyar férfi vízilabda-válogatott. Märcz Tamás tanítványai Horvátországgal csaptak össze.

Ahogy szombaton Montenegró ellen, úgy ezúttal is beragadtak a mieink. Az első negyedben csak Kovács Péter talált be tőlünk, az ellenfél viszont hatszor is beköszönt.

A nagyszünet előtt kicsit feljebb zárkózott a magyar csapat, Fülöp Bence és Bátori Bence találatai után lett 3-7.

Felpörögtek a mieink a harmadik negyedre: Bátori, majd Vámos Márton köszönt be Decker Attila pedig bravúrokat mutatott be a kapuban. (5-7).

Nagy Ádám gólja után már csak egy volt közte, így kiélezettnek ígérkezett az utolsó játékrész.

Manhercz Krisztián ötméteresből egyenlített hat perccel a vége előtt, Decker bravúrja után pedig már a vezetésért támadhattunk.

Ekkor ez még nem jött össze, két perccel a vége előtt viszont már igen, Tóth Márton lőtt közelről a hálóba.

Elszabadultak az indulatok a hajrában, Mezei Tamást rángatta meg, majd rúgta fejbe Marko Macan, így ötméterest kaptunk, amit Vámos vágott be.

A magyar válogatott ezzel a győzelemmel a második helyen zárta a Volvo-kupát, Montenegró diadalmaskodott, a horvátok lettek a harmadikok.

Volvo-kupa, 3. forduló, végeredmény:

Montenegró-Szlovákia 18-3 (5-1, 6-1, 3-0, 4-1)
Magyarország – Horvátország 9-7 (1-6, 2-1, 3-0, 3-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik