Sport

Hosszú Katinkáék mérgezés miatt törölték az edzéseket

Komjádi sportuszoda (Array)
Komjádi sportuszoda (Array)
Az Iron Aquatics hétfőn már be sem engedte az úszópalántákat a Komjádi-uszodába, mert korábbi edzésen a klórgáz miatt többen is hánytak.

A blikk.hu számolt be az esetről és arról, hogy a szülők érthető módon rettentő dühösek. Az egyik apuka, akinek 15 éves gyermeke 12 éve úszik a Császár-Komjádi Béla Sportuszodában (csak fél éve az Iron Aquatics a klubja) arról számolt be, hogy a probléma már több mint egy évtizedes, de ami idén van, az mindennek a teteje.

Amikor télen felállítják a sátrat, fuldokolnak a gyerekek, novemberben súlyos mérgezés is történt. Az uszodában dolgozó ismerősömtől úgy tudom, hogy nincs vegyszeradagoló a szóban forgó medencénél, a klórt vödörből öntik bele, ami olykor megszalad. Ha benn van száz gyerek a medencében, természetesen felkavarják a leülepedett klórt, amikor úsznak, habzik mögöttük a víz

– fogalmazott Szignárovics Péter, az apuka.

A hétfői edzés előtt úgy látszik megszaladt, mert többen hánytak, így az edző kirendelte a gyerekeket a vízből. A legviccesebb az egészben az, hogy saját bevallásuk szerint az uszoda személyzetének tagjai sem viszik oda gyermekeiket úszni. A szülő szerint a Sportkórházban már definiált neve van a kórnak: Komjádi-betegség.

Az Iron Aquatics edzője, a kanadai Darren Ward már többször kikelt már a körülmények miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik