Sport

Fa Nándor: Ez a helyezés messze felülmúlja az elképzelésemet

Többször is keményen kellett megküzdenie azért, hogy az árbócot és a vitorlázatot ne veszítse el. Első nyilatkozat a földkerülő vitorlásverseny 8. helyezettjével.

Szerdán, nem sokkal 12 óra előtt 93 nap 22 óra 53 perc 9 másodperccel a tavaly november 6-i indulást követően végre behajózott a célba, az Atlanti-óceán partján fekvő Les Sables d’Olonne kikötőjébe Fa Nándor.

Nyolcadik helyen zárta a Vendée Globe nevű vitorlásversenyt. A magyar hajósnak ez volt a harmadik földkerülő versenye indult. Az 1992/93-as menet során a legjobb nem franciaként ötödik helyen ért célba, de 128 napot töltött a tengeren

A mostani teljesítménye közel 35 nappal jobb, mint a 24 évvel ezelőtti, amely jelzi, mennyit fejlődött a technika, a saját tervezésű és hazai fejlesztésű hajó ennyivel jobb volt a korábbinál.

Iszonyú kemény volt még az utolsó napokban is. Ez a helyezés messze felülmúlja az elképzelésemet, a 10-15. hely lett volna a realitás. Igyekeztem mindig tenni a dolgomat, a következő feladatra figyelni, s nem hagyni, hogy az események elvigyenek magukkal. Többször is keményen kellett küzdenie azért, hogy az árbócot és a vitorlázatot ne veszítsem el. Nagyon büszke vagyok a csapatomra és a hajóra, a magyar szellemre!

– nyilatkozta Fa Nándor a célba érkezés után telefonon az MTI-nek.

Egyben vagyunk szerencsére, én is és a hajó is, bár a hajón a fáradás jelei mutatkoznak, egy 28 ezer mérföldes út során elhasználódik a kötélzet, az elektronika. Az én lelkemben viszont hatalmas felszabadultságot okozott a fogadtatás, a sok ember, olyan pozitív élményeket élek át, amilyeneket eddig nem. Igyekeztem mindig tenni a dolgomat, a következő feladatra figyelni, s nem hagyni, hogy az események elvigyenek magukkal

– mondta.

Fa Nándor úgy értékelte, a mostani teljesítmény pályafutása csúcspontja.

Van egy-két dolog, amire rendkívül büszke vagyok. Az egyik, hogy 100 napon belül célba értem, ez a 93 nap nagyon jó. A másik, hogy az árbócot nem kellett javítani, egyszer sem kellett megmásznom, s ezt az árbócot én készítettem. A harmadik, hogy a hajótestnek semmi baja, megbízhatóan teljesített. És persze ott a nyolcadik hely. Előzetesen azt mondtam volna, ha a 15 között végzek, az már nagyon jó eredmény. Ehhez képest a nyolcadik hely extrém jó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik