Sport

Piros Zsombor: Ha meglátom Federert, pár percig nem tudok szóhoz jutni

Vaskor Máté
Vaskor Máté

újságíró. 2017. 01. 30. 12:23

Korábban a témában:

Alighogy hazaért, hétfőn délelőtt Budapesten tartott sajtótájékoztatón Piros Zsombor, aki múlt héten bravúros győzelmet aratott az Australian Openen a junior fiúk mezőnyében.

A 17 éves magyar teniszező a döntőig szettveszteség nélkül menetelt, de elmondása szerint sokkal nehezebb dolga volt, mint ahogy azt az eredmények mutatják.

Az első két mérkőzés volt viszonylag sima. A harmadik körben a második kiemelt Hsu ellen életem legjobb teniszét nyújtottam, nem játszottam az elődöntőben és a döntőben sem úgy, mint ellene. Ott voltam a legfegyelmezettebb.

Az elődöntőben az a francia Moutet következett, akitől Piros Zsombor egy héttel korábban kikapott egy ausztrál ITF-torna döntőjében.

A legnehezebb ellenfél a legjobb négy között várt rám. Ha a döntőben találkoztunk volna, minden másként alakult volna. Olyankor már ott motoszkál mindenki fejében, hogy óriási lehetőség előtt áll.

A döntőben az izraeli Oliel ellen szetthátrányból jött vissza és nyert a magyar játékos. Mint fogalmazott, nagyon rég találkoztak legutoljára, eddig mindössze kétszer, ugyanakkor jól ismerték egymást, mert tavaly az összes versenyen együtt szerepeltek.

Fotó: Katz Dávid

Kérdésre válaszolva elmondta, édesapja jelenléte nagyon sokat segített neki a torna során.

Ha egy családtagom velem van, óriási pluszt tud adni. Jó kinézni rá a lelátón a nehéz pillanatokban.

Piros Zsombor napi szinten tartotta a kapcsolatot edzőivel, akik itthonról adták neki az instrukciókat. Külön kiemelte két társát, Fucsovics Mártont és Gödry Leventét, akik tanácsaikkal szintén nagy részt vállaltak a történelmi sikerben.

A fiatal tehetség egyelőre próbálja feldolgozni és kipihenni a győzelmet, az ünnepléssel még vár egy kicsit. Elárulta, öt éves kora óta nagy kedvence a felnőtteknél bajnoki címet szerző Roger Federer, akinek két-három edzésén is ott járt Melbourne-ben.

Ha meglátom, pár percig nem tudok szóhoz jutni

– mondta őszintén példaképéről, akinek higgadtságából, nyugodtságából az elmúlt időszakban sokat eltanult.

Büszke apa

Piros Attila végig kint volt fiával az Australian Openen.

Fantasztikus három heten vagyunk túl. Nagyon élveztem, és mondanom sem kell, nem volt nehéz.

Édesapja korábban sosem látta még ilyen profi hozzáállással teniszezni fiát. Három hétig reggeltől estig minden mozdulata a teniszről szólt. Hihetetlen érzés volt, mikor Zsombi a földön feküdt és a maroknyi magyar csapat elénekelte neki a Himnuszt.

Hogy mi volt a siker kulcsa?

Hogy Zsombor nagyon-nagyon szereti, amit csinál, fanatizmussal közelít a teniszhez.

Kiemelt kép: Katz Dávid / 24.hu

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.