Sport

Federer a “döntetlent” is elfogadta volna, Nadal szerint a svájci jobb volt

Futó Csaba
Futó Csaba

sportos. 2017. 01. 29. 14:17

Korábban a témában:

Roger Federer egy epikus, ötszettes döntőben győzte le Rafael Nadalt az Australian Openen, ezzel megszerezte karrierje 18. Grand Slam-győzelmét. Legutóbb 2012-ben, Wimbledonban diadalmaskodott.

A 35 éves svájci klasszis a találkozó utáni nyilatkozatában arról beszélt, hogy kemény fél éven van túl, sérülésből tért ugyanis vissza. Már annak is örül, hogy ismét a pályán lehetett. Pár hónapja egyébként mindketten ott voltak Nadal akadémiájának megnyitóján, nem gondolták volna akkor, hogy majd GS-döntőt vívnak ismét.

Ha lenne döntetlen a teniszben, ennek a mainak kellett volna lennie.

Nadalnak még azt mondta, hogy mindenképpen folytassa, a tenisznek szüksége van rá. A szurkolóknak is köszönetet mondott, jövőre vissza akar térni.

A spanyol az ünnepi beszédek alatt elég letörtnek tűnt, ám amikor átvette a második helyezettnek járó díjat, akkor már poénkodott is.

Gyönyörű ez a trófea, de azért nem annyira, mint a másik

– mondta nevetve Nadal, aki arról is beszélt, hogy úgy érzi, Federer egy kicsivel jobb volt, megérdemelten nyerte meg a finálét.

A győztes pont:

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Image: 73483992, A hamarosan forgalomba álló új Mercedes-Benz Citaro autóbuszok a budapesti Hősök terén, a járművek átadása alkalmából tartott ünnepségen, Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.