Sport

Bienerth Gusztáv nyílt levelet írt az úszók kapitányának

24.hu
24.hu

2017. 01. 26. 13:16

Korábban a témában:

Ahogyan arról írtunk szerdán, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökségi ülésén az a döntés született, hogy Hargitay András távozik posztjáról és a továbbiakban dr. Sós Csaba, szakmai alelnök, az újjáalakított edzői bizottság vezetője felel egy személyben a válogatottakért.

Bienerth Gusztáv MÚSZ-elnök csütörtökön nyílt levelet írt Sós Csabának, amit a szövetség Facebook-oldala hozott le. Mi pedig változtatás nélkül közöüljük.

„Tisztelt Kapitány úr, kedves Csaba!

A mai nappal a Szövetség Elnöksége a szakma legfontosabb feladatával bízott meg. Tette ezt szakmai, versenyzői, edzői és tanári pályád ismeretében és jogosan nyilatkoztál úgy, hogy a szakma csúcsára érkeztél.

Valóban! Kivételes lehetőség, kihívás és egyúttal felelősség a teljes magyar úszósport, azon belül valamennyi szakág szakmai irányítását végezni.

Amikor az Elnökség a szövetségi kapitányi rendszer átalakítása mellett döntött, akkor világos, egyértelmű és átlátható szerkezetet hozott létre és korábban nem létező, kivételes eszközöket adott a kezedbe. Szakmai alelnökként, az újjáalakított edzőbizottság vezetőjeként illetve egyedüli szövetségi kapitányként mától nem kérdés, hogy Te vagy valamennyi szakmai kérdés előkészítésének, koordinálásának és részben eldöntésének meghatározó felelőse.

Kinevezésed és a hozzá adott jelentős felhatalmazás nem öncélú. Annak érdekében és tudatában történt, hogy szakmai vezetéseddel a magyar úszósport sikeresebb, korszerűbb és eredményesebb legyen a jövőben. Integrálja mindazt a tudást, ami a világban ma korszerű, előremutató, versenyképes és – reményeink szerint – ez a siker záloga.

Az úszás egyéni sportág, amelynek sikeréhez kiváló csapatmunka kell, mindezt természetesen jól tudod. A Szövetségi kapitányi munka az edzőkkel, az edzőbizottsággal, a mesteredzőkkel együtt lehet csak sikeres. Kívánok valamennyi edzővel kölcsönös tiszteleten és elismerésen alapuló közös munkát, még akkor is ha más kultúrából vagy háttérből érkeznek. Kívánok építő vitákat, hazai és nemzetközi tapasztalatok rendszeres megvitatását, pezsgő szakmai életet és kölcsönös megbecsülést és világraszóló sikereket.

A magyar úszósport fantasztikus egyéniségek kincsestára: Székely Éva, Gyarmati Andrea, Egerszegi Krisztina, Kovács Ágnes, Darnyi Tamás, Verrasztó Zoltán, Hargitay András és a sort hosszan lehetne folytatni, de a „miénk” Hosszú Katinka és Gyurta Dani is. Felemelő szakmai feladat a 6-7 éves kisgyerektől a világ 2016-ban megválasztott legjobb úszónőjéig terjedő ívre vigyázni, segíteni és támogatni. Tedd ezt legjobb tudásod szerint, igazságosan, érdemi viták és egyeztetések révén — szakmai, vezetői és emberi felelősséged teljes tudatában!

Mentorod, mestered Széchy Tamás örökébe léptél immár szövetségi kapitányként.

Gratulálok! Sikereket, megbecsülést és jó egészséget kívánok,

Bienerth Gusztáv

elnök”

Fotó: Facebook/MÚSZ

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US President Donald Trump (C), Secretary of Defense James Mattis (L) and US Navy Captain Richard McCormack (R) attend an operations briefing at the pre-commissioned USS Gerald R. Ford aircraft carrier in Newport News, Virginia, March 2, 2017. / AFP PHOTO / SAUL LOEB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.