Sport

Sabaté: Nagy Lászlóval más a játékunk, ma is a vezérünk volt

Amint azt élő, szöveges közvetítésünkben is olvashatták, a magyar férfi kézilabda-válogatott 27-25-re győzött az olimpiai bajnok ellen a franciaországi világbajnokság nyolcaddöntőjében, így bejutott a negyeddöntőbe, ahol Norvégia lesz az ellenfele kedden 17 órától.

Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, óriási mérkőzés volt. Nagyon jól sikerült a felkészülésünk, nem felejtettük el, hogy az olimpiai bajnok az ellenfelünk, de mindenki nagyon jól teljesített. Nagy Lászlóval más a játékunk, ma is a vezérünk volt. Most jön egy kis pihenő, azután megyünk tovább, és a folytatásban még nehezebb dolgunk lesz

– mondta Xavi Sabaté szövetségi kapitány.

Ha túlságosan nagy lett volna a kockázat, azt nyilvánvalóan mérlegeltük volna, de a szívem visszahúzott a pályára. Ezúttal sem egy fecske csinálta a nyarat

– mondta Nagy László.

Nagyon akartunk, igazán együtt voltunk és jól védekeztünk. Bizonyítottuk, hogy a magyar kézilabda jobb annál, amint amit eddig mutattunk

– fogalmazott Dzsamali Imam.

Hittünk benne, hogy legyőzhetjük a szinte teljes csapattal felálló olimpiai aranyérmest. Sikerült meglepetést szereznünk, hiszen nem mi voltunk a favoritok, igaz, a negyeddöntőben sem mi leszünk, de hasonló mentalitással megyünk tovább

– nyilatkozta Lékai Máté.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik