Sport

Egyre jobb a magyar bajnokság, már a külföldi csapatoknak is sokkal vonzóbb

Évek óta keresik a magyar jégkorongcsapatok a lehetőséget, hogy minél erősebb bajnokságban szerepeljenek. A Fehérvár AV19 már 2007 óta az osztrák bázisú bajnokságban, az EBEL-ben játszatja legjobbjait és az évek során a Dunaújváros és a MAC csatlakozása is felmerült, míg tavaly a DVTK a szlovákiai Extraligában való induláshoz állt közel. Továbbra is csak a Volán játszik külföldön, a fehérváriak egy csapattal a magyar központú MOL Ligában is jelen vannak.

A bajnokság színvonala folyamatosan emelkedik, így már nem is akarnak feltétlen elmenni a legjobb csapatok. A jegkorongblog.hu cikke szerint a MAC idén már nem is fogja beadni a jelentkezését az EBEL-be, a címvédő DVTK-nál pedig megkeresésünkre azt mondták, hogy egyelőre nincs napirenden az Extraliga.

Január elején az egyik osztrák jégkorongszakíró, Bernd Freimüller ráadásul azt írta a Twitteren, hogy a Vienna Capitals elgondolkodott azon, hogy csatlakozzon MOL Ligához.

Már az első személyes megbeszélésen is túl vagyunk. Ezen a beszélgetésen konkrétumokban nem állapodtunk meg, de az alap feltételeket ismertettük az esetleges új partnerrel

– válaszolta megkeresésünkre Molnár Viktor MOL Liga-menedzser.

A bécsiek nem az első kerettel, hanem a farmcsapattal jönnének, amely jelenleg az EBYSL-ben, az osztrák U20-as bajnokságban játszik. Ebben a pontvadászatban egyébként a Fehérvárnak, a MAC-nak, a Debrecennek, a Hokiklub Budapestnek és a Vasasnak is van csapata.

Az osztrák jégkorongban jelenleg az egyik legnagyobb problémát az okozza, hogy a fiatal játékosok az első szezonjaikban csak nagyon kevés játéklehetőséghez jutnak az EBEL-ben. Meg is gyengült a válogatottjuk, 2016-ban például csak a negyedikek lettek a divízió I-ben, pedig évekig ingázó csapat voltak az A csoport és a divízió I között, előtte pedig stabilan részt vettek a világ élvonalában. A MOL Liga épp ezért lehet vonzó, a fiatal osztrák játékosok egy felnőttbajnokságban, rendes játékpercekkel javulhatnának és még jobban felkészülhetnének az EBEL-ben való játékra.

Fotó: MTI/Vajda János
Fotó: MTI/Vajda János

És nem csak a Vienna Capitalsról van szó.

Az Olimpija Ljubljana évek óta anyagi gondokkal küzd az EBEL-ben. Ahhoz, hogy ott tudjanak indulni, alsó hangon is 700 ezer eurós költségvetés kell, de az tényleg a minimum, nem lehet annyiból felvenni a versenyt a többi csapattal. A szlovén klub elnöke, Marko Popovic egy korábbi interjúban már beszélt is a MOL Ligáról, mint lehetséges irányról. Az Olimpijától azonban még nem érkezett konkrét megkeresés, tudtuk meg Molnár Viktortól.

Nyilván hallható és tudható, hogy vannak pénzügyi nehézségeik az EBEL-t illetően és keresik az esetleges költséghatékonyabb, de minőségben hasonló színvonalat nyújtó lehetőséget, amire a MOL Liga egy nagyon kézenfekvő alternatíva lenne számukra.

Egy meg nem nevezett ukrán csapat érdeklődéséről is hallani lehetett, míg itthonról például a Vasas nem titkolt célja, hogy a következő szezonban felnőttcsapatot indítson a MOL Ligában. A klubnál olyan klasszisok felelnek a szakmai munkáért, mint Szuper Levente, Ladányi Balázs, Horváth András és Peterdi Imre.

A MOL Ligához való csatlakozásnak több feltétele is van. Például:

  • kiemelten fontos a földrajzi elhelyezkedés,
  • a biztos szakmai vezetés, stabil anyagi háttér, megfelelő infrastruktúra (jégcsarnok stb.),
  • megfelelő számú szurkolói bázis,
  • és a minőségi és tervezett utánpótlás is elengedhetetlen.

Emellett még számos kritériumnak kell megfelelni, és ha ez megvan, akkor döntenek a MOL Liga-csapatok az Magyar Jégkorong Szövetséggel (MJSZ) közösen a pályázóról. És persze az egyik nagyon fontos szempont az is, hogy a csatlakozó együttes a magyar jégkorong fejlődését is szolgálja.

A MOL Liga ebben az évben nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a megfelelő közép-, és hosszútávú stratégiát kialakítsa, aminek az egyik lehetséges iránya lehet olyan országok, régiók, csapatok bevonása, ami a magyar jégkorong minőségi fejlődését szolgálja. Tehát nem kizárt, hogy új hazai és külföldi csapatok csatlakozzanak a MOL Ligához

– magyarázta Molnár Viktor.

A mostani MOL Liga-mezőny

A 2008-ban alapított MOL Liga összetétele gyaorlatilag évről évre változik. A 2016-17-es idény előtt is csatlakozott két együttes. Jelenleg így fest a mezőny:

  • DVTK Jegesmedvék
  • MAC Budapest
  • UTE
  • ASC Corona Brasov
  • Debreceni HK
  • Dunaújváros Acélbikák
  • Fehérvári Titánok
  • Ferencvárosi TC
  • Dunarea Galati
  • HK Beograd
  • Sport Club Csíkszereda

Hozzájuk csatlakozhatnak még klubok a következő idényre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik