Sport

Australian Open: Federer megküzdött a selejtezőből érkező amerikaival

A 17-szeres Grand Slam-bajnok Roger Federer a vártnál nehezebben jutott be az ausztrál nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójába.

A Melbourne-ben tavaly elődöntős svájci sztár – aki a tavalyi év második felét kihagyta sérülés miatt – a világranglistán 200., selejtezőből érkezett amerikai Noah Rubinnal csapott össze szerdán, és a harmadik szettben 2:5-ről fordított. Négy Australian Open-trófeája közül Federer 2010-ben nyerte az utolsót, és eddigi 18 (!) melbourne-i fellépésén valamennyiszer eljutott a harmadik körig.

Honfitársa, a 2014-es bajnok Stan Wawrinka sorozatban kilencedszer került a 32 közé, a világranglista negyedik helyezettje az amerikai Steve Johnsont verte 1 óra 52 perc alatt.

A 19. helyen kiemelt amerikai John Isner 2-0-ás szettelőnyről kapott ki, döntő szett 9:7-re a világranglistán 50. német Mischa Zverevtől.

A nőknél a címvédő Angelique Kerber háromszettes győzelemmel ünnepelte 29. születésnapját a szintén német Carina Witthöft ellen.

A hétszeres Grand Slam-bajnok Venus Williams könnyedén verte a svájci Stefanie Vögelét, majd könyöksérülésre hivatkozva visszalépett a párosok versenyétől, ahol húga, Serena oldalán Babos Tímeával és Anasztaszija Pavljucsenkovával találkozott volna a nap folyamán.

Eredmény – Australian Open, 2. forduló

Férfiak:
Querrey (amerikai, 31.)–Minaur (ausztrál) 7:6, 6:0, 6:1
M. Zverev (német)–Isner (amerikai, 19.) 6:7, 6:7, 6:4, 7:6, 9:7
Dzsaziri (tunéziai)–Bublik (kazah) 6:2, 6:3, 7:5
Berdych (cseh, 10.)–R. Harrison (amerikai) 6:3, 7:6, 6:2
Federer (svájci, 17.)–Rubin (amerikai) 7:5, 6:3, 7:6
Lacko (szlovák)–Szela (izraeli) 2:6, 6:3, 6:2, 6:4
Nisikori (japán, 5.)–Chardy (francia) 6:3, 6:4, 6:3
Wawrinka (svájci, 4.)–Johnson (amerikai) 6:3, 6:4, 6:4
Troicki (szerb, 29.)–Lorenzi (olasz) 6:3, 1:6, 7:6, 3:6, 6:3
Darcis (belga)–Schwartzman (argentin) 6:3, 6:3, 2:6, 6:4
Seppi (olasz)–Kyrgios (ausztrál, 14.) később
Tsonga (francia, 12.)–Lajovics (szerb) 6:2, 6:2, 6:3

Nők:
Kerber (német, 1.)–Witthöft (német) 6:2, 6:7, 6:2
Kr. Plísková (cseh)–Begu (román, 27.) 6:4, 7:6
Bouchard (kanadai)–Peng Suaj (kínai) 7:6, 6:2
Cirstea (román)–Suárez-Navarro (spanyol, 10.) 7:6, 6:3
Riske (amerikai)–Csang Suaj (kínai, 20.) 7:6, 4:6, 6:1
Sevastova (lett, 32.)–Kucová (szlovák) 6:3, 6:4
Barty (ausztrál)–Rogers (amerikai) 7:5, 6:1
Barthel (német)–Puig (Puerto Ricó-i, 29.) 6:4, 6:4
Tuan Jing-jing (kínai)–Lepchenko (amerikai) 6:1, 3:6, 10:8
V. Williams (amerikai, 13.)–Vögele (svájci) 6:3, 6:2
Szvitolina (ukrán, 11.)–Boserup (amerikai) 6:4, 6:1
Pavljucsenkova (orosz, 24.)–Vihljanceva (orosz) 6:2, 6:2
Jankovics (szerb)–Görges (német) 6:3, 6:4
Kuznyecova (orosz, 8.)–Fourlis (ausztrál) 6:2, 6:1
Vandeweghe (amerikai)-Parmentier (francia) 6:4, 7:6

Ajánlott videó

Olvasói sztorik