Sport

Dráma a kézi-vb-n: Nagy László kikerült a magyar keretből

Nagy László csapatkapitány helyett Gulyás Péter került be hétfőn a magyar férfi kézilabda-válogatott keretébe a franciaországi világbajnokságon.

Laci sérülése miatt döntöttünk a csere mellett, Gulyás Peti már Chile ellen pályára léphet

– idézi Javier Sabaté szövetségi kapitányt a magyar szövetség (MKSZ) közleménye.

Nagy László bokája pénteken, a magyar együttes első csoportmérkőzésének első félidejében rándult meg, azóta nem is tudott edzeni, illetve játszani.

Gulyás Péter eddig is a csapattal együtt készült, de Iváncsik Gergőhöz hasonlóan nem volt tagja a 16 fős szűk keretnek. A Telekom Veszprém balkezes kézilabdázója korábban klubjában a jobbszélső mellett a jobbátlövő posztján is szerepelt.

A világbajnokság során összesen két cserére van lehetőség a korábban leadott 28 fős kereten belül, és egy kikerült játékost akár vissza is lehet cserélni, tehát a hétfői döntés nem jelenti azt, hogy Nagy László számára véget ért a franciaországi torna.

A csapat egyik kapusa, Mikler Roland hétfőn délelőtt ismét csatlakozott a társaihoz. A játékosnak vasárnap kora reggel – nem részletezett – családi okok miatt kellett hazautaznia Magyarországra.

A magyar válogatott pénteken az Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes németektől 27-23-ra, szombaton az Európa-bajnoki harmadik horvátoktól 31-28-ra kapott ki. A Chile elleni mérkőzés hétfőn 17.45-kor kezdődik a C csoport küzdelmeinek otthont adó roueni Kindarenában.

A hatcsapatos csoport első négy helyezettje jut tovább a nyolcaddöntőbe, az ötödik és a hatodik az alsóházban, az Elnök Kupáért folytathatja szereplését. A magyar együttes szerdán Szaúd-Arábia, pénteken pedig Fehéroroszország együttesével találkozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik