Sport

Szinte mindenki felajánlotta lemondását az úszószövetség új elnökének

Két elnökségi tag már távozott is, van, akivel további egyeztetéseket folytat, míg Hosszú Katinkával karácsony előtt találkozott életében először Bienerth Gusztáv. Először tartott sajtótájékoztatót Gyárfás Tamás utódja.

A vasárnapi közgyűlés óta nemcsak új elnöke van a Magyar Úszó Szövetségnek, hanem szándékaim szerint új időszámítás is kezdődik

– kezdte csütörtöki sajtótájékoztatóját Bienerth Gusztáv, akit kétszeri titkos szavazással választottak a szövetség élére.

Mint fogalmazott, az általa bemutatott programot több, mint száz úszásban érdekelt vezetővel, sportolóval vitatta meg, hat városban tartott tájékoztató fórumot.

Ennek főbb elemei a következők:

  • a Magyar Úszó Szövetségben a szakmai kérdések, az irányítás és a menedzsment szétválasztása;
  • a tervezés alapja az éves szakmai tervezés kell, hogy legyen;
  • a szakma határozza meg a prioritásokat, és ehhez kell kapcsolódnia a pénzügyi, gazdasági tervezésnek, nem fordítva, a kettő egyensúlyát megteremtve;
  • a szövetség elnöksége negyedévente internetes fórumon válaszol valamennyi tagszervezet kérdéseire;
  • világos, átlátható támogatási rendszer kidolgozása;
  • szolgáltató szövetség kialakítása.

Bienerth Gusztáv első munkanapján találkozott a leköszönő Gyárfás Tamással. Megkezdték az átadás-átvétel folyamatát, és egyeztettek a további együttműködésről. Közösen fognak elutazni a svájci Lausanne-ba, a FINA és a LEN székhelyére, ahol bemutatkozik a nemzetközi vezetőknek az új elnök.

A sajtótájékoztatón elhangzott, Bienerth Gusztáv hétfő óta találkozók sorozatát folytatja az elnökségi tagokkal. Ketten a szerdai nappal lemondtak, a személyekről január 25-én adnak tájékoztatást. Bienerth kiemelte, szinte mindenki felajánlotta a lemondását egyfajta gesztusként, köztük dr. Sós Csaba szakmai alelnök, de ezt Bienerth nem fogadta el, megerősítette pozíciójában.

24.hu / Fülöp Dániel Mátyás
24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Az új elnök a társszövetségek irányítói közül elsőként Kemény Dénessel vette fel a kapcsolatot. Megállapodtak, hogy megfelelő időben együttes elnökségi ülést tart a Magyar Úszó Szövetség és a Magyar Vízilabda Szövetség, talán a történelem során először.

A kormánybiztos bejelentette, hogy pénzügyi, gazdasági és jogi átvilágítás kezdődik az elkövetkező napokban. Kifejtette, ő a gazdasági életből, azon belül is a pénzügyi tanácsadás, könyvvizsgálat világából érkezett.

Fontosnak tartom, hogy a felelősségi viszonyok világosak legyenek. Látni kell, melyek az örökölt ügyek, melyek azok a kérdések, amelyek ismerete fontos számomra, hogy ezt a munkát el tudjam látni. Egy ilyen helyzetben kell egy vonalat húzni, hogy mit vettem át.

Bienerth kérdésre válaszolva elmondta, találkozott Hargitay Andrással, és abban állapodtak meg, hogy a január 25-i elnökségi ülésen áttekintik a szövetségi kapitányi rendszert. Jelenleg három megoldás elképzelhető:

  • marad a három szövetségi kapitány
  • a három helyett lesz egy
  • nincs szükség ilyen struktúrára.

A szövetség tehát előbb a szerkezetről dönt, utána beszélik át a személyi kérdéseket.

Bienerth Gusztáv elárulta, karácsony előtt találkozott életében először Hosszú Katinkával, a Gyárfás Tamás elleni mozgalom kirobbantójával. A közeli napokban tervezi a vele való egyeztetést, miután az összes elnökségi taggal befejezte a kétoldalú egyeztetéseket.

A témához kapcsolódóan közölte, hat hónappal a riói olimpia után tesz róla, hogy feltüntessék Hosszú Katinka nevét az olimpiai bajnokok márványtábláján

Kiss Lászlóval még nem egyeztetett, talán a január 25-i elnökségi ülésen lesz rá lehetősége. Tudomása szerint a volt úszókapitány papíron a mai napig az elnökség tagja, de az ügye kirobbanása óta nem szokott megjelenni eseményeken.

Mint köztudott, a Dagály Úszókomplexum építésével és a Császár-Komjádi felújításával úszóink edzési lehetőségei igencsak leszűkültek a fővárosban. Emiatt fordulhatott elő, hogy amikor Hosszú Katinka átköltözött a Komjádiból a Tüskecsarnokba, mintegy 200 úszó járt pórul, mert egyik pillanatról a másikra át kellett alakítani a programjukat.

Ezzel kapcsolatban Bienerth Gusztáv arról számolt be, jövő hét szerdán Scheer Sándorral, a Market Zrt. vezérigazgatójával együtt járják be a Dagályt. A legfontosabb kérdés most az, hogy a bemelegítő medencét mikor tudják átvenni, de bővebb információval egyelőre ő sem tudott szolgálni.

Ha túljutunk az építkezések fázisán, ilyen jellegű probléma évtizedekig nem lesz Budapesten

– jelentette ki.

Arra a kérdésre, más teendői mellett mennyire tud majd az úszósport vezetésére koncentrálni, úgy felelt, a 2024-es budapesti olimpia és paralimpiai pályázat alelnöke ideje 100 százalékában, Magyarország kormánybiztosa a turizmus állami irányításával az ideje 100 százalékában és a Magyar Úszószövetség elnöke ideje 100 százalékában.

Sokat kell dolgozni, jól kell dolgozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik