Sport

Hosszú Katinkát méltánytalanság érte, illene orvosolni

A Margitszigeti Sportuszoda aulájában márványtábla őrzi a magyar úszó, vízilabda és öttusasport olimpiai, illetve világbajnokainak (úszásban csak a nagymedencés vb győztesei) nevét. A létesítmény tervezője, névadója, Hajós Alfréd, Athén kétszeres olimpiai bajnokának a neve az első, a legrégebbi a feliratok közül.

Hagyományosan valamennyi olimpiát, vagy felnőtt világbajnokságot követően, többségében nem sokkal az esemény után ünnepélyes keretek között avatják fel az új táblákat. Így volt ez például 2013-as vízilabda világbajnokság után is.

De a 2012-es londoni olimpiát követően, amikor Gyurta Dániel neve vésődött bele arany festékkel a márványba, akkor is hasonló ünnepséget csaptak, csak éppen az úszók.

Tavaly egyet kellett volna átalakítani, egy nevet kellett volna belevésni az egyik táblába, igaz, azt háromszor is. Hosszú Katinkáét. Már elég rég idén van, de a riói olimpiát és bajnoknőnk nevét a sportszeretők azóta is hiába keresik az aulában.

Arról megoszlanak a vélemények, hogy a feladat a Magyar Úszószövetségé, vagy a létesítményt üzemeltető Nemzeti Sportközpontoké (NSK)  lenne.

Kerestük a Nemzeti Sportuszodák igazgatóját, a Hajós igazgatóját, titkárságát, de cikkünk megjelenéséig egyiket sem sikerült elérni.

Ettől még tény, úgy tudjuk az elmúlt öt hónapban annak ellenére nem került fel Hosszú Katinka neve, hogy az uszoda vezetése az olimpia után nem sokkal bekérte, a szövetség pedig megküldte számukra a pontos időeredményeket is.

Bienerth Gusztáv, a MÚSZ január 8-án megválasztott új elnöke csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján kitért erre a kínos kérdésre is. Úgy fogalmazott:

ezt a hiányosságot a közeljövőben egy ünnepélyes eseményen szeretnénk pótolni.


Szerintetek mi a méltánytalanság oka?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik