Sport

Rio olimpiai bajnoknője feleségül vette barátnőjét

Caster Semenyanak, a riói olimpia 800 méteres bajnoknőjének a nőkénél jóval magasabb a tesztoszteronszintje, mert külső női és belső férfi nemi szervei vannak.

Korábban, 2009-ben, amikor 18 évesen világbajnok lett, sikere erősen megosztotta az atléták társadalmát. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) nemiségének vizsgálatát rendelte el, mert azt feltételezték, valójában férfi. Majd egy év huzavona után döntöttek úgy, hogy továbbra is a nőknél versenyezhet. Az IAAF 2011 áprilisában új szabályt is alkotott a hiperandrogeméniában, a túlzott férfi-hormontermelésben szenvedő atlétanők nőként indulhatnak azóta a versenyeken.

A helyi szokásoknak megfelelően a futónő már 2014-ben 25 ezer randot (530 ezer forint) szurkolt le a szintén atléta barátnője, Violet Raseboya családjának, és bejelentette, múlhatatlan szerelmet érez a hölgy iránt, akit lelki társának, élete legfontosabb részének tart, ezért feleségül veszi.

Mégis két évet vártak a ceremóniára, amire Pretoriában került sor. Caster hercegnek öltözött, míg barátnője, immár felesége a hagyományoknak megfelelően hófehér esküvői ruhát öltött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik