Sport

Egy székely hölgy, aki magyar színekben akar olimpiai bajnok lenni

2011 előtt talán csak a legnagyobb alpesi sí-rajongók tudták, ki az a Miklós Edit. A csíkszeredai születésű hölgy addig ugyanis román színekben versenyzett, majd az állampolgárság megszerzése óta Magyarországot képviseli. Nem túlzás kijelenteni, ő egymaga a magyar sísport.

Azt mindenki tudta, hogy jó

Már juniorként is megmutatta, hatalmas potenciál rejlik benne. A 2007-es világbajnokságon hatodik, egy évvel később pedig ötödik lett lesiklásban. 2008-ban a kombinációban elcsípett egy tizedik, míg Super G-ben egy tizenharmadikat helyet.

Az első felnőtt világbajnokságán 2009-ben vett részt, a franciaországi Val d’Isere-ben lesiklásban és Super G-ben is egyaránt a tizennyolcadik legjobb időt érte el. Élete első téli olimpiája nem sikerült neki, Vancouverben kiesett a lesiklás során, ráadásul meg is sérült.

Már magyar színekben

Nem indult könnyen a karrierje, az biztos. 2010. november 3-án megkapta az állampolgárságot, így a Nemzetközi Síszövetség (FIS) szabályzata szerint a legfontosabb feltétel már adott volt ahhoz, hogy országot válthasson. Viszont a románok bekavartak, így nem ment minden zökkenőmentesen.

Azt történt, hogy a román szövetség nem akarta elengedni Miklós Editet.

A FIS alapszabályának 2008-as módosítása miatt viszont erre nem volt joguk, mert a versenyző a nemzetiségének megfelelően váltott országot.

Az országváltás azonban azzal is járt, hogy Miklós Edit addig elért eredményeit törölték, mivel a román szövetség nem adott ki „zöld kártyát”. FIS-pontok nélkül a Világkupa versenyein nem indulhatott el, így a magyar szövetségnek olyan versenyeket kellett keresnie, amelyeken a síző még a kvalifikációs határidő lejárta előtt kiharcolhatja a vb-szereplés jogát.

Névjegy

Név: Miklós Edit
Születési hely,idő: Csíkszereda, 1988. március 31.
Állampolgárság: magyar és román
Magasság: 163 cm
Testsúly: 70 kg
Klubjai: Csíkszeredai SK (2004-2007), Brassói Dinamo (2007-2011), Fullsport SE (2011-2013), MTK (2013-)
Legnagyobb sikerei: olimpiai 7. (2014, lesiklás), vk-versenyen 3. (2015 és 2016, lesiklás)

Ez végül összejött, így 2011-ben Garmisch-Partenkirchenben már magyarként lett  szuper kombinációban 23., szuperóriás-műlesiklásban pedig 31.

Szépen lassan jöttek a sikerek

Az első magyar színekben szerzett világkupa-pontra 2012. január végéig kellett várni, akkor ugyanis St. Moritzban a 30. lett kombinációban, mellyel magyar alpesi szakág első női világkupa-pontszerzője lett.

Ugyanabban az évben, de már a következő szezonban a két lesikló versenyen 30. és 26. helyen értékelték Kanadában, ezzel hat vk-pontot szerzett.

Talán a 2013-as Val d’Isere-i lesiklóverseny volt, amire mindenki felkapta a fejét. Ezen Miklós Edit addigi pályafutása legjobb világkupa-helyezését elérve a 12. lett. Történt mindez néhány hónappal a szocsi téli olimpia előtt.

A téli ötkarikás játékokon aztán fantasztikus teljesítményt nyújtva a hetedik lett lesiklásban, amely az  összes síszakágat tekintve is minden idők legjobb magyar olimpiai eredménye.

Azért kockáztattam, mert tudtam, hogy most van esélyem az igazán jó eredményre. Remélem, ez az igazi karrierem kezdete

– nyilatkozta a verseny után.

És valóban, innentől beindult a karrierje.

Fotó: Europress Fotóügynökség
Fotó: Europress Fotóügynökség

A lendület kitartott még a szezon végéig, kevesebb mint egy hónappal Szocsi után élete legjobb világkupa-helyezését elérve az ötödik lett a Crans Montana-i lesikláson.

2015. januárjában aztán ezt is überelni tudta, amikor St. Moritzban megszerezte saját és a magyar alpesi sísport első dobogóját világkupa versenyen, amikor is harmadik helyezett lett.

A céljai megvannak

Közeleg a világbajnokság, 2017. február 6-19 között St. Moritz-ban mérik össze tudásukat a világ legjobbjai. Ott, ahol Miklós Edit legjobb vk-helyezését érte el. A magyar síző egyértelmű célokkal vág majd neki a svájci vb-nek:

A jövő évi világbajnokság kiemelt jelentőségű számunkra. Ott lesiklásban az éremszerzés a cél, szuper-óriásműlesiklásban pedig az első tíz közé jutás

– nyilatkozta egy interjúban, akinek a felkészülését a svájci Stefan Abplanalp irányítja az idei szezontól.

A közös munka eddig remekül működik, ezt bizonyítja, hogy Miklós Edit egy harmadik hellyel kezdte az új idényt Lake Louise-ban.

2018-ban pedig olimpia, ahol aranyérmet akar nyerni.

Remélem, olimpiai bajnoknak születtem. A célom az olimpiai aranyérem, azért utazom ki az ötkarikás játékokra, hogy megnyerjem.

Egy biztos, mi nagyon szurkolunk neki. És azok is, akik 2011 előtt nem ismerték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik