Sport

Közröhej, ami a MOB-közgyűlés előtt és alatt történt

Elég érdekes módon zajlott a Magyar Olimpiai Bizottság Alapszabály-módosító közgyűlése kedden.

Előzmények:

  1. A közgyűlést azért hívtak össze, mert a parlament októberben módosította a sporttörvényt, amivel lényegében a téli, illetve a nyári olimpiára, továbbá az Európai Olimpiára, az EYOF-ra és az Ifjúsági Olimpiára történő kiutaztatáson kívül minden jogot elvett a MOB-tól – kiherélte a szervezetet.
  2. Borkai Zsolt elnök ezután menesztette a szervezet főtitkárát és marketing kommunikációs igazgatóját.
MTI
A lemondott Deutsch Tamás Schmitt Pállal beszélget a közgyűlésen Fotó: MTI
  1. többen is állították, a MOB alapszabály-módosításának első tervezete nem felelt meg sem a sportolók, sem a sportszövetségek, sem pedig a sport iránt érdeklődők elvárásainak. Deutsch Tamás alelnök a közgyűlést megelőzően konkrétan ezért mondott le posztjáról, de ami még figyelemreméltóbb, a sportállamtitkárság is jelezte, 38 helyen akad benne kisebb nagyobb tartalmi tévedés.
  2. Deutschon és a szakállamtitkárságon kívül egyebek mellett Dr. Török Ferenc, Tokió olimpiai bajnok öttusázója is kritikával fogadta, több sebből vérzőnek titulálta a Sporttörvény módosítása miatt kötelező Alapszabály-módosítást.
    A jogi végzettségű szakember, aki a rendszerváltás utáni Sportörvény megalkotásánál, majd annak többszöri módosításakor is bábáskodott úgy fogalmazott az Indexnek, szerinte az új alapszabály-tervezet rossz, továbbá az, hogy az elnökségi tagok az egyik szponzor tévéjét kapták karácsonyi ajándékba, csak erősíti: távoznia kellene az elnöknek.
    Török szerint a MOB erkölcsi mélyponton van, a tévék szétosztása pedig büntetőjogilag is aggályos.

    Török továbbá azt sem tudja, hogy ki hagyhatta jóvá a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által a MOB rendelkezésére bocsátott 8 darab vendégakkreditáció felhasználását, amiből állítása szerint három darabot Borkai Zsolt elnök – a saját döntése alapján – két gyermeke és az egyik gyermek barátnője javára használt fel.

  3. Török doktor amúgy 2012 óta perlekedik a MOB-al. Első és másodfokon is nyert abban az ügyben, ahol pont egy hasonlóan szedett-vedett 2012-es közgyűlés összetételét, jogszerűségét kérdőjelezte meg, ergo az azóta eltelt négy év valamennyi határozatát.
  4. Alighanem mindezek hatására kevesebb mint 24 órával a kedd 10 órakor kezdődő közgyűlés előtt még körbeküldtek egy 2.0-ás módosított tervezetet a tagok között, amit nyilván nem mindenki kapott meg, nem mindenki olvasott. Az origo úgy tudja, többek között a MOB jogi bizottságának elnöke sem.

Ha az első négy nem lenne elég elgondolkodtató, úgy magában azutolsó pont is azt mondatja velünk, lehet, már a közgyűlés összehívása, a hivatalos tájékoztatása formája sem biztos, hogy megáll a lábán jogi értelemben.

A közgyűlés:

A közgyűlést Dr. Szabó Tünde sportállamtitkár nyitotta meg egy formális beszéddel, majd Borkai Zsolt elnök kapott szót. Az elnök természetesen kitért az olimpiai szereplésre, ami szerinte egyáltalán nem volt olyan rossz, mint ahogy sokan megpróbálják feltüntetni, továbbá minden ellene megfogalmazott és a fentiekben taglalt vádat cáfolt.

Kijelentette, nem fogja hagyni, hogy eltávolítsák a székéből.

MTI
Szavaztak Fotó: MTI

Az ilyen előzmények után sorra kerülő szavazáson aztán a tagság mint egy jól működő gépezet három tartózkodással és 111 igennel a elfogadta a módosított alapszabályt.

Még egyszer leírjuk, a tagság jelentős része nem is olvashatta, miről is szavaz. Ilyen szavak jutnak eszünkbe: közröhej, vicc, stb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik