Sport

Kézi-Eb: Románia átgázolt rajtunk, súlyos vereség lett a vége

24.hu
24.hu

2016. 12. 11. 18:23

A román együttes az első néhány szoros perc után fokozatosan növelte előnyét, a szünetben már hat góllal vezetett, a második játékrészben pedig kiütésig vitte a meccset Helsinborgban, az első középdöntős mérkőzésünkön. Végül nyolc lett közte. Ilyen arányban világversenyen még nem kaptunk ki tőlük.
Korábban a témában:

A magyar válogatott vasárnap este teljesen egyértelmű, sima vereséget szenvedett a világbajnoki bronzérmes Romániától (29-21) a női kézilabda Európa-bajnokság első középdöntő mérkőzésén. A magyar csapat se magát, se az ellenfelet nem tudta legyőzni, igaz, a sérültjeinkből lassan egy komplett kezdőt lehet kiállítani.

Mindettől függetlenül az biztos, nem tudtuk megismételni a Montenegró elleni remek teljesítményt. Rengeteg ziccert hagytunk ki, a védekezésünk puhány volt, a remek kapusteljesítményt megközelíteni sem sikerült . Janurik Kinga kapusunk elvesztését Kiss Éva egyáltalán, Szikora csak hébe-hóba tudta pótolni, és most már egyik legjobbunk, Triscsuk Krisztina sem biztos, hogy tudja folytatni.

A mérkőzés statisztikája

Kim Rasmussen úgy fogalmazott  a mérkőzést követőn, hogy, nem azt tettük, amit kellene.

Összeállítottunk egy játéktervet, amiben mindent megbeszéltünk, de nem sikerült ezt végrehajtanunk. Sok olyan dolgot csináltunk, amit nem úgy beszéltünk meg, mint ahogy a lányok a pályán megvalósították.

– mondta a svéd kapitány.

A román válogatott edzője, Ambros Martin kiemelte, a magyar csapatnak jelentős problémát okoznak a sérültjei. A Györ edzője úgy fogalmazott, nyilván más mérkőzés lett volna, ha valamennyi játékos Rasmussen kapitány rendelkezésére áll.

Női kézilabda Európa-bajnokság, középdöntő, 2. CSOPORT (Helsingborg):

MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA 21–29 (9–15)
Helsingborg. Vezette:
Brunovsky, Canda (szlovákok)
MAGYARORSZÁG: Kiss É. – Bódi 1, Kovács A. 3, Görbicz 3, Kisfaludy, Klivinyi 3, Erdősi 2. Csere: Szikora (kapus), Szekeres, Triscsuk 3, Schatzl 1, Hornyák D. 2, Lukács V. 2, Mészáros R. 1. Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen
ROMÁNIA: Dedu – Chiper 3, Manea 4, Szűcs G., Pintea 1, Neagu 10, Iuganu. Csere:Ungureanu (kapus), Geiger 1, Buceschi 5, Zamfirescu 1, Florica 1, Udristioiu 3, Zamfir, Chintoan, Laslo. Szövetségi kapitány: Ambros Martín
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 4/5

A magyarok 96. egymás elleni mérkőzésükön 33. alkalommal kaptak ki Romániától.

Vereségével Kim Rasmussen szövetségi kapitány együttese pont nélkül áll a középdöntős csoportban, amelyben kedden Norvégiával találkozik.

A csoport további mérkőzései:
Csehország–Oroszország 24–26 (12–14)

Dánia–Norvégia 20.45:

A csoport állása:

1. Románia 3 2 1 72–61 11 4
 2. Dánia 2 2 56–48   +8 4
 3. Norvégia 2 2 46–42   +4 4
 4. Csehország 3 1 2 80–81   –1 2
 5. Oroszország 3 1 2 64–69   –5 2
 6. MAGYARORSZÁG 3 3 62–79 –17 0

Második félidő:

56-60:
Mészáros Rea csökkenti nyolc gólosra a hátrányt 19-27, majd Görbicz passzát lefülelik, és Florica az üres kapuba lő. 19-28
Az utolsó öt perc immár az adok-kapoké. Mi hét a hat ellen szeretnénk mihamarabb gólt szerezni, ez többnyire sikerül, eközben a románok a cseresorral is tartják az előnyt. 21-29 – ez a vége

51-55:
Erdősi góljára ezúttal Manea válaszol 17-26, majd Erdősi lő gólt 18-26
Hajtanak becsülettel a csajok, de a két héttel ezelőtti meccshez képest túl nagy különbségnek tűnik Negau. Nekik minden bejön, nekünk semmi. Immár 18-27. Még soha nem kaptunk ki ilyen sok kapott góllal a románoktól – ezt leszögezhetjük, mert, itt nem sok babér terem nekünk úgy látszik.

46-50:
Kovács tör be a falba, bepattan szerencsésen 15-22
Negau,
aki a legutóbbi vb-n 63 góllal lett gólkirály, meglövi a 10. találatát. 14-23
Görbicz
szépít 15-23 – úgy néz ki, itt már csak a csoda segíthet.
15-24
-nél kipróbáljuk a 7-6 elleni támadójátékot. Bejön Hornyák 16-24
Lesáncolnak, majd lerohannak a románok, újra kilenc van közte 16-25

Görbicz Anita nyolc gólpasszal és három góllal járult hozzá a mérkőzéshez Forrás: facebook.com

41-45:
Hoppá, Kovács emel a hat mezőnyjátékos miatt üresen hagyott kapuba 14-20
Szikora véd, majd Dedu védi Mészáros ziccerét. Neagu azonnal büntet – 15-20 helyett 14-21
A románok többnyire úgy törnek be a falunkon, ahogy akarnak, de most Szikora remekül védi Geiger lövését, ellenben Klivinyi a túloldalon elkapkodja. Geiger a román ellentámadásnál megkapja az ismétlés lehetőségét és nem hibázza el 14-22 – újra nyolc van közte.

36-40:
Negau megdobja első gólját a második félidőben, 10-19, ami után Rasmussen időt kér. Próbál segíteni a svéd edző, de egyelőre semmit nem tudnak megvalósítani abból a lányok, amit kér tőlük.
No, Triscsuk lő egy remekbe szabott gólt 11-19
Kapnak egy hetest, Kiss jön be Szikora helyett a kapuba, no, ez igen! Meg van az első védése.
Lerohanunk, Geigert állítják ki, mert a levegőben lökik. Görbicz durrant mellé.
Bódi szépít 12-19 , de Buchesci is beveri 12-20
Szerencsére a románok elrontják a cserét, heten maradnak a pályán, ezért kapnak egy kétperces büntetést. Megint előnyben vagyunk. Erdősi szélről használja ki az előnyt 13-20

30-35:
Románia kezdi a második félidőt. Kovács Anna kimegy Neagura, szorosan próbálja fogni.
Szekerest sebtiben kiállítják. Oda az előny.
Bódi belül védekezik, kapnak egy hetest, amit Szikora nem tud hárítani 9-16
Görbicz
remekül dobja ki a szélre, Erdősi beveri, de rálép közben a vonalra, persze Udristiouiu nem teszi meg ezt a szívességet a túloldalon 9-17
Buceschi
lő egy gólt, majd utána Kovács Anna szépít az első világversenyén 10-18

Első félidő 9-15:

Összefoglaló: Úgy látszik Svédországban rengeteg a román vendégmunkás. Nem vagyunk ahhoz hozzászokva, hogy bárhol Európában leszurkolják a magyarokat, Helsinborgban ez történt. Hogy ez zavarja -e a magyarokat, vagy csak Neagu, aki egymaga bánt el velünk az első félidőben, azt nem tudjuk, de képtelenek voltunk tartani. A román gólok háromnegyedében benne van a világklasszis, valamit ki kellene találni ellene, mert a többi román játékos kevésbé hatékony. Erre 15 perce maradt Rasmussen edzőnek.

Az első félidő statisztikája:

Forrás: M4sport

26-30:
Szikora védéssel indul az utolsó öt perc. Majd megint véd, de előtte Szekeres ellen ítélnek hetest és kiállítást. Buchescu értékesíti, hattal mennek a románok 8-14
Hátrányban vagyunk, kapus le, megpróbálunk 6-6 ellen szépíteni, de Dedu megfogja a ziccerünket.
Neagu meglövi a maga hetedik gólját, eddig ő ver minket, de nagyon 8-15
Tanácstalanok vagyunk, a helyzetek kimaradnak, nyolcszor adtuk el a labdát.
Klivinyiről kiállítják Pinteát, előnyben vagyunk, amit négy másodperccel a vége előtt Lukács Viktória értékesít 9-15
Öröm az ürömben, hogy legalább előnyben kezdjük a második félidőt.

21-25:
Hornyák lövi ki a jobb felsőt 7-11
No, mi a fene, Neagu is képes hibázni, a kapufát találja el, de Lukács a jobb szélről mellé lő, így nem tudunk feljebb zárkózni. Eddig háromból semmi a szélről. A hibát Neagu bünteti meg kilencről felugorva 7-12
Na végre, egy szélső gól: Schatzl Nadine 8-12
Hornyák
lövését Dedu védi ki, sajnos nem sikerült közelítenünk, amire válaszként Neagu meglövi a 6. gólját 8-13

16-20:
Neagu a 9 gólból hétben is benne volt, hármat lőtt, négynél ő adta a gólpasszt, valahogy ki kellene iktatni.
Szikora véd – végre, nagyon kell, hogy feljavuljon a kapusteljesítmény!
Triscsuk lő megint átlövésből egy nagy gólt! 6-9
Neagut 
csak nem sikerült megállítani. 6-10
Triscsuk 
forgácsolja szét a kapufát, a túloldalon Zamfirescu lő egy gólt hónalj alatt 6-11

11-15:
Lerohannak, Chiper átejti Kiss Évát. Sajnos a magyar kapusnak még nincs védése. 3-6
Triscsuk ereszt el egy bombát, de mekkorát! 4-6
Negau most átlövésből lő. 7/0 Kiss Éva mutatója, Szikorát cseréli be Rasmussen.
Görbicz talpról, hónalj alatt, ahogy szokta 5-7
Buceschi,
majd Negau ismét betalál 5-9
Nő az olló, a magyar kapitány azonnal időt kér.

6-10. perc:
A kezdeti rohanásnak vége, a jobb védekezést kimaradt helyzetek jelzik itt is ott is.

1-5. perc:
A magyarok kezdik a mérkőzést és Klivinyi góljával meg is szerezzük a vezetést. 1-0
Az ellentámadásból jön a válasz, Neagu, majd Manea is beveszi Kiss Éva kapuját. 1-2
Görbicz
egyenlít, majd Neagu ezúttal nem lő, hanem beadja centerbe, ahol Manea újra betalál 2-3
Iszonyatosan gyorsak a románok, Pintea talál be egy lerohanást követően román részről, de az ellentámadásból Klivinyi lövése megpattan és szerencsére a gólvonal mögött landol 3-4
Ezt a Maneát valahogy meg kellene fogni, Görbicz egy sárgáért cserébe próbálkozik ezzel sikertelenül, mert a román beállós a harmadik gólját is meglövi. 3-5

Előzmények:

Az a furcsa helyzet állt elő a női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének első mérkőzésén, hogy az ellenfél szövetségi kapitány, a spanyol Ambros Martin jobban ismeri a magyar válogatottat, mint saját csapatát.

Elek Gáborral még ő juttatta ki a válogatottat Svédországba, de két héttel a mai találkozó előtt, a Kárpát-kupa fináléjában Romániával csapott össze a magyar női kézilabda-válogatott Kolozsváron és öt góllal, 29-24-re nyert.

Ilyen előzmények után kezdte meg a melegítést a Románia elleni újabb, ezúttal komoly téttel bíró mérkőzésre Kis Rasmussen csapata, amely a csehek elleni történelmi vereséggel kezdte az Eb-t, majd a dánoktól is kikaptunk. A lányok Montenegró ellen kapaszkodtak bele az utolsó szalmaszálba és miután 21-14-re nyertünk, továbbjutottunk a középdöntőbe.

A magyar válogatott a középdöntőbe így nem hozott pontot, ezért a mérkőzés előtt a II. csoport hatodik helyén áll nulla ponttal.

Hamarosan kezdjük élő közvetítésünket

Női kézilabda Európa-bajnokság, középdöntő:

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok: KISS Éva (Győri Audi ETO), SZIKORA Melinda (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: HORNYÁK Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA), PLANÉTA Szimonetta (Thüringer HC, német)
Irányító: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO)
Beállók: DOMBI Luca (Mosonmagyaróvár), KISFALUDY Anett (Érd), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (Érd), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), TRISCSUK Krisztina (Siófok)
Balszélsők: ERDŐSI Ildikó (Siófok), SCHATZL Nadine (FTC Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány:
Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Bea
Kapusedző: BAKOS István

Tartalék: SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)

TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEINK A KÖZÉPDÖNTŐBEN
December 13., kedd, 18.30: Magyarország–Norvégia
December 14., szerda, 16.15: Magyarország–Oroszország

A középdöntő II. csoportjának állása:

1. Dánia 2 2 56–48 8 4
 2. Norvégia 2 2 46–42 4 4
 3. Románia 2 1 1 43–40 3 2
 4. Csehország 3 1 2 80–81 –1 2
 5. Oroszország 3 1 2 64–69 –5 2
 6. MAGYARORSZÁG 2 2 41–50 –9 0
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CANNES, FRANCE - MAY 21:  Nicole Kidman departs after the 'How To Talk To Girls At Parties' screening during the 70th annual Cannes Film Festival at on May 21, 2017 in Cannes, France.  Celebrities, fans and the movie world have descended on Cannes for this year's festival of the screen. For seventy years The Croisette Boulevard has always been the centre of athe place watch the rich and dandy and people from all walks of life to promenade.  (Photo by Christopher Furlong/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.