Rio de Janeiro, 2016. augusztus 5.
Fürjes Balázs, a 2024-es budapesti olimpiapályázat kormányzati felelõse beszédet mond a Magyar Ház nyitóünnepségén Rio de Janeiróban 2016. augusztus 5-én, a nyári olimpia megnyitóünnepségének napján. A Magyar Ház - amelyben az olimpiai sikereket és a 2024-es budapesti pályázatot bemutató interaktív tárlat is látható - a Lagua Rodrigo de Freitas tó partján egy lovas klubban található, ahonnan kilátás nyílik a Megváltó Krisztus-szoborra, azaz Rio egyik jelképére.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Sport

Olimpia 2024: harmadszor is tökéletesen alkalmasnak minősítették Budapestet

24.hu
24.hu

2016. 12. 08. 10:12

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elfogadta Budapestnek a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére benyújtott második körös pályázatát
Korábban a témában:

A NOB úgy döntött, a magyar főváros benyújthatja a harmadik pályázati dossziéját is jövő februárban. Fürjes Balázs, a budapesti olimpiai pályázat vezetője az MTI-nek azt mondta, a NOB ezzel a döntéssel harmadszor is alkalmasnak minősítette Budapestet a nyári játékok megrendezésére. Hozzátette, a főváros a tavaly szeptemberi első körben, jelentkezésének elfogadásakor, majd az első pályázati forduló után is továbbjutott a versenyben.

A pályázat vezetője szerint a NOB ezúttal is “tökéletesen alkalmas városnak” minősítette Budapestet, amely így “egyenrangú versenytársa a világ legismertebb városai közé tartozó Párizsnak és Los Angelesnek, s a magyar főváros egyenlő esélyekkel küzd vetélytársaival a 2024-es olimpia megrendezéséért zajló küzdelemben.” Párizs és Los Angeles második körös pályázati anyagát is elfogadta a NOB.

Fürjes Balázs szerint minden magyar ember büszke lehet arra, “amit közösen elértünk.”

Budapestet ma nagyon komolyan veszik a NOB-ban, ez nagyon komoly elismerés Magyarországnak, pozitív hír rólunk a nagyvilágban, de a pillanatnyi öröm után azonnal folytatni kell a kemény munkát

– jelentette ki a pályázat vezetője, s hozzátette: 10 hónap van még hátra a limai döntésig, ezt az időszakot alázattal és kitartással kell végigdolgozni.

Szükség van az összefogásra, a közös munkára, mert csak így lehet esélyünk a világ legnagyobb és leggazdagabb városai közé tartozó Párizzsal és Los Angelesszel szemben

– mondta Fürjes. Kiemelte: a pályázat második köre már múlt idő, most már a harmadik körös anyagon kell dolgozniuk, s az előttük álló feladatokkal törődni.

Ebben a versenyben Budapest az igazi alternatíva, a valódi lehetőség arra, hogy megmutassuk, az olimpia nem csak a világ legnagyobb és leggazdagabb városainak kiváltsága. Egy közepes méretű város is képes kiváló játékokat rendezni takarékosan, ésszerű méretben, megtérülően, különleges hangulattal

– jelentette ki Fürjes Balázs, s példaként említette az 1992-ben “kirobbanó sikerrel” olimpiát rendezett Barcelonát, valamint korábbról Stockholmot, Helsinkit és Amszterdamot.

A NOB jövő szeptemberben, Limában dönt a 2024-es olimpia helyszínéről.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US actress Sharon Stone arrives on May 21, 2013 for the screening of the film "Behind the Candelabra" presented in Competition at the 66th edition of the Cannes Film Festival in Cannes. Cannes, one of the world's top film festivals, opened on May 15 and will climax on May 26 with awards selected by a jury headed this year by Hollywood legend Steven Spielberg.     AFP PHOTO / LOIC VENANCE / AFP PHOTO / LOIC VENANCE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.