Sport

Öttusa: Marosi Ádám mélységesen csalódott amiatt, ami a közgyűlésen történt

Bár elgondolkodtató beszédet mondott, mégsem változik semmi a sportágban és a régi ikonok sem kellettek a szövetségbe.

Hétfőn elnökváltás történt a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) élén, dr. Réczei Géza helyett Bretz Gyulát választották meg. Az elnökség gerince azonban ugyanaz maradt, ráadásul olyan korábbi klasszisok, mint Fábián László, Mizsér Attila, Balogh Gábor és Szombathelyi Tamás nem kerültek be a szervezetbe.

Pedig a döntés előtt Marosi Ádám, olimpiai bronzérmes sportoló elég érzelmes beszédet mondott, amiben felhívta a figyelmet, hogy ütött a sportág utolsó órája és hányingere van attól, hogy az öttusában most mindenki csak a pozíciót keresi. A teljes beszédét lehoztuk itt, a 24.hu-n.

Az Index megkereste Marosit, mit érez két nappal a beszéde után. Azt mondta megkönnyebbült, hogy elmondta a véleményét, retorzió nem érte, senki sem közeledett hozzá negatívan.

Mélységesen csalódott vagyok és szégyellem magam azért, ami a közgyűlésen történt, hogy minden megy ugyanúgy tovább, és a sportág egykori bajnokai nem kellenek

– mondta Marosi az Indexnek.

Megjegyezte, hogy az úszásban a többség indította el a változásokat. Neki nem sikerült, úgy gondolja lehet azért, mert nem olimpiai bajnok és ezért másként néznek rá. Lebeszélni ugyanakkor nem tudták volna a beszédről.

Edzek tovább, tiszta lelkiismerettel, én nem akarok lemondatni senkit, de hogy elmondtam az érzéseimet, megkönnyebbültem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik