Sport

Itt egy sportág, ahol büntetik a nyomort

röplabda (Array)
röplabda (Array)
A címben rejlő kijelentés Oszuska Zoltántól származik. Ő a Dági röplabda csapat 63 éves játékosa, mecénása, mindenese. Bocsánat. Volt. Megszűntek létezni.

Oszuska Zoltán az origo.hu-nak nyilatkozott a röplabda sportban kialakult áldatlan állapotokról. A teljes interjú itt olvasható. Mi alább összefoglaljuk azokat a gondolatokat, amelyeket Dági KSE visszaléptetése után sportága érdekében megfogalmazott ez az igencsak elhivatott szakember.

  • Oszuska Zoltán Dágon saját pénzén sportcsarnokot, Tatabányán pedig egy NB I-es meccsek megrendezésére szintén alkalmas termet épített. Ezen felül évente nagyjából 20 millió forintot költött magánvagyonából a szakosztályra.
  • Dágon mindenki amatőr. A játékosok egy fillért sem kaptak. A húszmillióban benne van a nevezés, a mezek, a labdák, az ifitornák megrendezésének ára, és persze a rezsi, merthogy a saját csarnokok rezsijét is ő állta.
  • Oszuska harminc évig edzősködött. A férfi NB1 színvonalára jellemző, hogy a legutóbbi bajnokságban, 63 évesen még játszott és miatta nem vesztettek pontot. Két fia, Zoltán és Gábor szintén a dági csapat játékosa volt.
  • Idén csapatát visszaléptette a bajnokságból, a sportcsarnokot jelképes vételár, azaz egy forint fejében átadta az önkormányzatnak.

Okok, amiért Dágon bedobták a törülköző:

hajraveszprem.hu
A Dági KSE lelkes, de eredményes amatőrökből álló csapata. Oszuska Zoltán kilences mezben, a kép jobb szélén áll Forrás: hajraveszprem.hu

A Dági KSE férfi röplabdacsapata 1947-ben alakult meg. 1973-ban harcolta ki az NB II-be kerülést, 1996–97-es évadban az NB1-et, pont 20 évet töltöttek az első osztályban. Az elmúlt négy szezonban négyszer voltak bronzérmesek a Magyar Kupában. 2012–13-es szezonban, a Dunaferr SE legyőzésével a bajnokságban lettek harmadikok.

  • A dágiaknak a kaput a 2016/17-es versenykiírás tette be. A csapat amatőrökből áll, ehhez képest a kiírás olyan, a rájátszásban olykor minden második napon meccset kell játszaniuk, amit nem tudnak megoldani. Az ok egyszerű: nem léphetnek le egy héten háromszor a munkahelyükről.
  • Jelenleg összesen négy ember van Magyarországon, aki képes profi statisztikát vezetni, jövőre a szövetség kötelezővé tette ezt.
  • Minden meccsről kötelező videofelvételt készíteni, amit másnap reggelre be kell juttatni a szövetségbe.
  • Ha csak egy nappal a meccs előtt jelentik le, milyen színű mezben játszik a csapat, vagy ha nincs huszonöt labda a teremben a a találkozók alkalmával megbüntetik őket.
  • Az állami támogatásból élő szövetség folyton bünteti az amatőr, piacról élő csapatokat ahelyett, hogy megkérdezné: mit segíthetek?
  • Mindezek nem csak a dágiaknak jelentenek gondot, lévén az országban legfeljebb három férfi profi csapat van, aki meg tudja oldani a profikra szabott előírásokat.
  • Amikor öt éve a Veszprém visszalépett, nem indult senki helyette. Most ők nem neveztek, és helyettük sem került be senki az NB I-be.
  • A megmaradt tíz csapat három élesen elkülönülő kasztot alkot. A Pécs és a Debrecen jelentősen kilóg lefelé, a Kazincbarcika, a Kecskemét meg a Kaposvár felfelé.
  • A taós sportágakhoz képest a röplabda egy szegényház. Ezt a szegényházi rongyrázást (lásd keretest), a büntetéssel való állandó fenyegetőzéssel megfűszerezve, nem lehet amatőrökkel megcsinálni.
  • A műhelyek közül számos megszűnt, így például a Fehérvár vagy a Veszprém is. A 16-szoros bajnokot, a Csepelt meg azért zárták ki, mert a fűtetlen termében nem tudott meccseket rendezni.
    A szövetség nem segített, hanem megbüntette a nyomort.
  • A Testnevelési Egyetemen nincs edzőképzés.
  • Manapság a többi sportág annyival jobb anyagi feltételeket kínál, hogy a röplabda nem tud mellettük labdába rúgni.
  • Mindenki valamiféle látszatsiker mögé akar bebújni – mint a női röplabdázók remek Eb-szereplése, de ott szinte csak idegenlégiósok játszanak és ők látják a problémákat.

Az FIVB a legtöbb tagállammal rendelkező nemzetközi sportszövetség a világon, a röplabda az olimpiákon a legnézettebb sportágak közé tartozik. Ehhez képest Magyarországon ez a helyzet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik