Sport

Melbourne ’56: hatvan éve verték véresre a magyar vízipólóst

Magyarország számára igen szomorú hangulatban zajlott 1956. november 22-december 8. között a Melbourne-i olimpia. Budapesten szovjet tankok dübörögtek, vidéken még folyt az egyenlőtlen küzdelem, az utcákon rendteremtés címén szovjet és magyar különítményesek terrorizálták az embereket, a börtönök zsúfolásig teltek.

De a magyar csapat elutazott Ausztráliába, és keményen helyt állt: hazánk 26 éremmel, 9 arannyal, 10 ezüsttel és 7 bronzzal a negyedik helyen zárta a nemzetek versenyét. A tornász Keleti Ágnes, a játékok egyik legeredményesebb versenyzőjeként háromszor állt a dobogó legfelső fokára.

Igazán emlékezetessé viszont vízilabdásaink is emlékezetessé tették ezt az olimpiát. December 6-án, a hatos csoportkörben játszott szovjet-magyar találkozó minden idők legvéresebb pólómeccseként, a melbourne-i vérfürdőként került be a történelembe.

Gyarmatit még el kellett “rángatni” a barrikádról

A szovjeteket még mi tanítottuk vízilabdázni. Sztálin az 1940-es években ismerte fel a sportágban rejlő propagandalehetőséget, és kitől is tanulhatott, mint a legjobbtól. Az évtized végétől a nagyobb bajnoki meccsek állandó vendégei voltak a szovjet vendégek, akik filmfelvételeket készítettek, szorgalmasan jegyzeteltek, rajzoltak, tanulták a játékot.

És nagyon jól tanultak. Gyorsan felküzdötték magukat az élvonalba, az 1952-es helsinki olimpiát a hetedik helyen zárták. Azt azért tegyük hozzá, hogy még ekkor sem tudták megverni a magyarokat, még az utánpótláscsapatot sem.

1956 őszén a magyar küldöttség a forradalom miatt a tervezettnél később tudott elindulni, és így is csak Prágán keresztül: az utazást szervező francia légitársaság nem volt hajlandó leszállni Ferihegyen. Utazásuk csak október 28-án vált biztossá, amikor úgy tűnt, győzött a forradalom, és a szovjet csapatok tényleg kivonulnak Magyarországról.

A vízipólósok összeszedték a barrikádokon harcoló csapattársukat, Gyarmati Dezsőt, és 29-én buszra szálltak, elindultak Prágába.

Mindenki a magyarokat éltette

A nagy távolság és a politikai bojkottok miatt a helsinki 21 csapat után Melbourne-ban csak tíz nemzet képviseltette magát vízipólóban. A magyarok fölényesen verték Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat, bekerültek a három csoport első két helyezettjéből álló hatos döntőbe, ahol körmérkőzéseket játszottak.

A fiúkat letörte, mélyen elkeserítette a magyar szabadság brutális eltiprása, mit sem törődtek a kőkemény ellenfélnek számító jugoszláv válogatottal, csak a szovjetek elleni meccsre készültek. December 6-án pedig a Melbourne-i uszodában kitört a forradalom.

A hatezres nézőtéren nyolcezer ember zsúfolódott össze, az emigráns magyarok mellett az ausztrál nézők is egy emberként biztatták a magyar csapatot. Főként a hatalmas termetű, mindkét kezével kiválóan lövő grúz Georgij Msvenieradze kikapcsolására magyarok új taktikával próbálkoztak: az addig soha nem gyakorolt, a futballból ismert zónázással. Vagyis az addigi emberfogásos taktikával szemben területvédekezést alkalmaztak.

“Vérzel!”

Tökéletesen bevált, a szovjetek nem tudtak mit kezdeni a zónázással. A hangulat pattanásig feszült, mintha tényleg a forradalom ismétlődött volna meg, ám most kiegyenlített körülmények között, hét a hét ellen. A lelátón szorongó tömeg ordítva biztatta a magyarokat, a medencében a legcifrább káromkodások, kölcsönös vagdalkozás uralta a játékot. És a magyar gólok.

A második után a nézők tomboltak, a szovjetek egyre idegesebbek lettek. A köpenyükre hímzett CCCP pedig a magyar fiúk előtt volt vörös posztó. Csak támadtak és támadtak, a kapusunk, Boros Ottó pedig gúnyos mosollyal, nevetve védte a szovjet lövéseket. A szovjetek egyre durvábban, agresszívebben játszottak, a negyedik magyar gól után pedig elszakadt a cérna.

A hazájában is alattomos játékosnak ismert Valentyin Prokopov nem tudta türtőztetni magát, szándékosan szájon akarta könyökölni Zádor Ervint, a magyarok legifjabb játékosát. Zádor elhúzta a fejét, a könyökös így a jobb szeme környékén találta telibe. Felszakadt szemöldökéből azonnal ömleni kezdett a vér, pirosra festette körülötte a vizet.

„Vérzel” – mondta neki Gyarmati a vízben, mire csak ennyit felelt: „Tudom.” Rögtön le is cserélték, de Zádor nem a kispad előtt, az öltöző bejáratánál jött ki a vízből, hanem a medence túloldalán. Így hosszasan kellett sétálnia a tribün előtt, miközben vizes testét egyre jobban elborította a vér.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Csaknem meglincselték a szovjeteket

A nézőtér szinte felrobbant a látványtól, pillanatok alatt lincshangulat uralkodott el az uszodában egyetlen szempillantás alatt. Százak ugráltak át a korláton, többen is a vízbe ugrottak. Volt, aki a magyaroknak osztotta tanácsait, mások a szovjeteknek akartak nekimenni. A bíró tehetetlen volt, valaki azonban a zsűriből bekiabált: „Vége van a meccsnek, a magyarok nyertek!” – idézi a Múlt-kor.hu. Ezzel sikerült – egy perccel a meccs hivatalos vége előtt – megakadályozni az erőszakot…

A szovjet játékosokat rendőrök mentették ki a vízből, a tömeg a magyarokat ünnepelte, a Zádor vérző fejéről készült fotó bejárta a világsajtót. A világ közvéleménye úgy érezte, a világ legvéresebb vízilabdameccsén, a “melbourne-i vérfürdőn” a kis Magyarország revansot vett a nagy Szovjetunión.

És a fiúk természetesen megnyerték az olimpiát. Másnap 2-1-re verték Jugoszláviát, és veretlenként, 20-3-as gólaránnyal állhattak a dobogó tetejére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik