Sport

Ezt az embert egy napra leigazolta a világ egyik legjobb csapata

A világ legerősebb hokibajnokságában, az NHL-ben majdnem minden napra jut valami elképesztő történet. A legfrissebb Eric Semborskié, akinek a szombatja átlagosan indult, edzést tartott gyerekeknek Philadelphiában, aztán később a Chicago Blackhawks igazolt játékosa lett.

Na, de kezdjük az elejéről. Az nhl.com cikke szerint Philadelphiába utazott a Chicago, azonban csak egy kapusuk volt, Scott Darling, Corey Crawfordra ugyanis vakbélműtét várt. A fiókcsapat Rockford Icehogsnak is meccse volt az AHL-ben, így onnan nem tudtak kapust szerezni.

Itt jön képbe Semborski, a hobbikapus, akit a már említett edzés után az egyik flyerses ismerőse arról faggatott, hogy mikor védett legutóbb. Semborskinak furcsa volt a dolog, így hát rákérdezett, miért fontos ez.

A Chicagónak kellene egy kapus délután, úgyhogy menj haza a szerelésedért, aztán hívnak, ha kellesz

– mondta az ismerős.

A Blackhawks tényleg felhívta Semborskit és kötöttek vele egynapos próba szerződést.

Fél 1-kor már ott találta magát a chicagói öltözőben a Wells Fargo Centerben, újdonsült csapattársai pedig azzal ugratták, hogy elkésett. Később aztán jött a beöltözés, majd Semborski ott állt a kapuban, szemben a világ legjobb játékosaival. A tavalyi gólkirály, Patrick Kane egyik lövését védeni is tudta.

Állat volt!

A Philadelphia Flyers 3-1-re megnyerte a meccset, Joel Quenville, a Chicago vezetőedzője később azt mondta, a üres kapura belövik a hazaiak a végén, akkor beküldte volna Semborskit a meccs végére, így azonban elmaradt a debütálás. Na, nem mintha nem lenne ez így is életre szóló élmény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik