Sport

Úszókapitány: “Ezt akartad, Katinka?”

December 6-án kezdődik a kanadai Windsorban a rövidpályás úszók világbajnoksága, a magyar csapat szerdán utazott el – aznap mondott le a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke, Gyárfás Tamás.

A Nemzeti Sport szombati számában Hargitay András szövetségi kapitánnyal jelent meg interjú, aki az esélyekről azt mondta, Hosszú Katinka lesz egyértelműen a főszereplő, aki a nevezések alapján 12 (!) számban indul majd. A kapitány Kenderesi Tamás, Verrasztó Dávid és Bernek Péter aranyérmében is bízik, valamint abban, hogy Kapás Boglárka betegsége után formába tud lendülni az elkövetkező napokban.

Szóba került Gyárfás Tamás lemondása is, Hargitay azt kérte a versenyzőktől, hogy tegyék félre a történteket. A kapitány jelezte, őt is érinti az elnök távozása, és tippje is lenne arra, ki lesz Gyárfás utódja, de nem akarta elárulni.

Volt egy csapat-, majd egy edzői megbeszélés Windsorban, ezen jelen volt Hosszú Katinka és edző-férje, Shane Tusup is – utóbbin az úszónő fordított férjének. Hargitay szerint elbeszélnek egymás mellett, konkrétumokig ezúttal sem jutottak el, mert Hosszúék a beszélgetés közepén felálltak és otthagyták őket. A Nemzeti Sport kis keretes írása szerint mindez úgy nézett ki, hogy a kapitány kérdőre vonta Katinkát:

Ezt akartad, Katinka? Örülsz neki? Ez volt a célod?

ns hargitay

A sportnapilap szerint ezt elégelték meg egy idő után Hosszúék és távoztak. Hargitay egyébként azt mondta, a többi edzővel megbeszéltek mindent, és a problémák egyikét sem érezte olyannak, amiből következnie kellett volna Gyárfás Tamás lemondásának.

Ilyen hangulatban készül a magyar válogatott a rövidpályás úszó-vb-re.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik