Sport

Elnökbuktatás: öttusában is ketyeg a bomba, hétfőn robban

Új magyar sport az elnökbuktatás. Öttusában ugyan nincs Hosszú Katinka, mi több, nem az elnök, hanem az az MSZP-kormány Sportszakállamtitkára, Dr. Simóka Bea szakmai alelnök fújja a passzátszelet, de ettől még váltás lesz itt is. Kérdés, ki megy és ki marad?

Az ember azt gondolná, sportszövetség élén társadalmi elnökként trónolni príma buli. Olimpiai sportágban különösen. Négy éve már a forrásteremtéssel sem kell foglalkozni, azt adja az állambácsi bőséggel. Látszólag nincs gond. Havonta, kéthavonta egy-egy elnökségi ülés, mellette utazgatás, siker, pénz, csillogás, habzsi, dőzsi, tejbepapi.

Íme egy történet arról, ez mennyire nem így van

A MÚSZ elnökét elsöprő lázadás farvizén a legmagyarabb sportág csendben, hónapok óta forrong. A kevésbé szem előtt lévő, Rióban teljesen leszereplő öttusa is elnökbuktatásra készül.

Az egykor szebb napokat látott sportág december 5-én tartja tisztújító közgyűlését. Itt nincs aktív háromszoros olimpiai bajnok bátor kiállású sportoló, nem állnak ki a versenyzők a maguk igazukért, hiába a világraszóló égés, a szakmából sem vállalja senki a felelősséget. Ráadásul pont az utóbbiak, az öttusa sportág sunnyogó szakmai hatalombirtoklói próbálják megállítani a változásokat.

Akik markolják a hatalmat

A sportszövetségeknél nagyobb méhkast nehéz elképzelni. Érdekek, ellenérdekek feszülnek egymásnak. Amióta dől a lé, különösen.

Adott egy regnáló elnök, Dr. Réczei Géza, akit Dr. Simóka Bea az MSZP-kormány korábbi Sportszakállamtitkára, nyolc éve MÖSZ szakmai alelnök pont e cikk induló gondolatai mentén győzött meg 2013-ban arról, ugyan vállalja már el az öttusázók elnöki pozícióját. Indoklása szerint a 2008-2012 között “uralkodó” Szabó Lajossal gondok voltak.

Érdekes tény, Szabó Lajos a Simóka-szülők évtizedes kártyapartnereként szintén a fenti gondolatok mentén került képbe, míg a jelenlegi elnök az egyetemen tanította Simókát.

Mindkét elnököt ő hozta. Egyet már leváltott, most szándékozik a következőt eltüntetni a süllyesztőben.

Az ok igazán egyszerű. Amikor kívülről kerül bele valaki egy általa ismeretlen szakterület, a sport irányításába, annak nem áll megfelelő információ rendelkezésére a sportág erőviszonyairól, döntési mechanizmusairól.

Amikor ráébred, hogy az elnökség magja az orránál fogva vezeti, és megpróbál tenni ellene, akkor gyorsan kipenderítik.

Minden bizonnyal ez a “pávaszerep” vár Simóka új elnökjelöltjére, dr. Vidoven Árpád közigazgatási államtitkárra, és a jelölőlistájukon szereplő új, külsős tagokra, Szabó Gáborra, Szabó Györgyre, Andrási Péterre és Mészáros Attila fehérvári alpolgármesterre.

Az öttusa esete másban is különbözik az úszásétól. Míg Gyárfás Tamás a vádak szerint szinte mindenben egy személyben döntött és a két évtized alatt autokratikus vezetői stílusával elhelyezett tüskék miatt mondatták le, addig az öttusában Dr. Simóka Bea, az MSZP-kormány Sportszakállamtitkára, szakmai alelnök és Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány vezetésével egy szűk csoport látszólag egyetértésben irányít már nyolc éve és ők fúrják belülről az elnököt.

Mindenáron hatalmon maradni

Tudni kell, a szövetségek hétköznapi életét a mindenkori elnökség szabályozza. Az elnökség egyszerű többséggel szavaz szakmai és pénzügyi döntésekről.

Így az elnök szava, ha nem rendelkezik kellő támogatottsággal a testületben, nem ér többet egyetlen szavazatnál.

A MÖSZ-t 1996-2008 között a Pakucs János, Császári Attila (társelnökök), Pécsi Gábor (főtitkár) triumvirátus irányította közmegelégedésre. Ők a Rióhoz hasonlóan totális kudarccal, pontszerzés nélkül végződő Pekingi olimpia után korrektül lemondtak.

Őket követte Szabó Lajos (2009-2013, lásd a keretes írást), akit váratlanul buktattak meg, majd 2013 tavaszától érkezett a jelenleg is regnáló Dr. Réczei Géza .

A triumvirátus távozása után a Simóka-Pálvölgyi kettősnek, mögöttük a sportág öt legnagyobb szakosztályával épp azért feleltek meg mindketten, mert nem értettek az öttusához. Simókáék azt hihették, a menedzsmenthez sem, ezért nem csak a sportszakmai kérdésekbe, de a pénzosztásba sem szólnak majd bele.

Szabó Lajos ráébredt, orránál fogva vezetik, ezért sebtében buknia kellett. Dr. Réczei Géza is ezért vált nem kívánatos személlyé, azonban ő keményebb diónak bizonyul számukra. Utóbbi az elmúlt három évben egyrészt beleláthatott az öttusa sportszakmai életébe is, másrészt adótanácsadással, gazdasági menedzsmenttel foglalkozó szakemberként bizonyára nem olyan könnyű az orránál fogva vezetni.

Nyolc éve ugyanazok irányítanak, eredmény semmi

Dr. Simóka Bea szakmai alelnök, és a tradicionális múlttal rendelkező klubok, a Honvéd, a Volán, a KSI, az Újpest, és a Csepel egy-egy mindenkori képviselője összesen hat szavazattal bír a tizenegy fős elnökségben. Csoda hát, ha egy idő után kritikussá váló napi, működési kérdésekben egységbe tömörülve rendre megtorpedózták a megvilágosodó Szabó Lajos, majd Dr. Réczei Géza változtatási törekvéseket?

Akik változtatni szeretnének

Réczei elnök elvállalta, hogy rendbe teszi az öttusa gazdálkodását és az államtól kapott erőforrás hatékony elosztását, amely alapja lenne egy stabilan sikeres sportágnak. Felébredt. Kiderült, nem szereti, ha hülyének nézik. Ezért döntött úgy, hogy beleáll a versengésbe.

A sportág kiválóságaiból álló elnökséget tervez. Olyan öttusa menedzsmentet, amelyek tagjai egzisztenciálisan nem függnek a sportágba jutó állami pénztől, ezért megvalósítható velük a transzparens és hatékony működés.

Réczei felkérésére igent mondott Fábián László, Mizsér Attila, Martinek János, Balogh Gábor, Szombathelyi Tamás, a “kis klubok” képviseletében Fázold Henrik, Mészöly Gábor, Deák Ferenc, illetve az olimpiai munkájáért Orbán Viktor miniszterelnök elismerésében részesülő Czink György.

Szabót 2013 tavaszán rövid úton eltávolították és most ezt tervezik a jelenlegi elnökkel is. A helyére először Bretz Gyulát nézték ki. Az UVATERV elnök-vezérigazgatójának van öttusamúltja, gyorsan átlátta a helyzetet, okosan visszalépett. Ha ló nincs, jó a szamár is alapon eztán a Simóka-Pálvölgyi kettős dr. Vidoven Árpád közigazgatási államtitkárt ültetné az elnöki székbe.

Az elmúlt nyolc év azt mutatja, bábnak.

Azért bábnak, mert természetesen a fent felsorolt Dr. Simóka alelnök, a Honvéd, a Volán, a KSI, az Újpest, és a Csepel egy-egy mindenkori képviselője most is a jelölőlistájukon van. Személy szerint ugyanazok, akik 2013-16 között is ott ültek az elnökségben.

Vidovennek két dolgot biztosan nem árultak el. Lehetnek neki amúgy fantasztikus, sportágmegújító elképzelései, de

  • ha belelép a csapdába, a szavazattöbbség miatt lényegét tekintve épp úgy “bólogató Jánosnak” kívánják szerződtetni, mint Szabót és Réczeit.
  • A nagy klubok a hétfői tisztújító közgyűlésen Alapszabály-módosítást is kezdeményeznek, amelyben tovább korlátoznák az elnököt, megnyirbálnák annak maradék jogosultságait is.

De ki is ez a Dr. Vidoven, honnan a sportági érdeklődés azon túl, hogy közigazgatási államtitkári rangban 2013-tól a Miniszterelnökség politikai főtanácsadója?

A 42 éves jászberényi születésű politikust 2015. május 28-án az egyesület éves rendes közgyűlésén választották meg a Budapesti Honvéd elnökségi tagjának. Jelenleg a Honvéd öttusa szakosztályának elnöke. Megjegyzendő, Dr. Simóka Bea is a “katonaklub” színeiben versenyzett, ahogy az általuk nyolc éve az elnökségbe delegált junior kapitány – aki hét év alatt egyetlen versenyzőt sem juttatott a felnőtt válogatottba -, Kállai Ákos is. Az általuk tervezett elnökségben mintha kissé túlsúlyban lennének a “honvédosok”.

pentathlon.hu
Balról jobbra: Dr. Simóka Bea szakmai alelnök, Martinek János főtitkár, ma már ellenzékben, és Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány Forrás: pentathlon.hu

Kérdés persze, Simóka, Pálvölgyi és az uralkodó klubok miért akarnak belerángatni immár harmadjára olyan szereplőt a magyar öttusa elnöki székébe, akinek egyáltalán nem volt, vagy csak rövid múltra tekint vissza a sportághoz való kötődése?

Az ok természetesen a pénz

Mivel a tradicionális egyesületek tervük szerint továbbra is többségben maradnának az elnökségben – feltéve, ha december 5-én a javukra dől el a szavazás -, bármit is akar az elnökség maradék öt tagja, így is, úgy is, a szakmai érdekek háttérbe szorítása mellett, saját klubjuk, ergo önös érdekek mentén dönthetnek a pénzügyekről.

Márpedig nem kis összegről van szó.

Az öttusa KSF-felosztása

A Simóka-Pálvölgyi féle „megújult” elnökség többsége tagja volt az előző elnökségnek is. Ők így osztották el maguk között a Kiemelt Sportágfejlesztési Támogatást:

KSI SE 220 770 480
BHSE 178 884 260
Volán Fehérvár 144 860 480
Csepel 116 575 480
UTE 71 436 000
Összesen: 732 526 700
Össz KSF 2013-16 1 218 311 001

Az öt nagy egyesület régi-új elnökségi tagjai kapták a 2013-2016 közötti támogatás 60 százalékát (5 egyesület 60százalékon, 26 egyesület 40 százalékon osztozott).

A Volán Fehérvár, a KSI, a Honvéd, az UTE és a Csepel által delegált elnökségi tagok, a Kiemelt Sportágfejlesztési Program (KSF) 2013-as indulása óta négy év alatt 732 526 000, azaz majd hétszázharminchárom millió forintot “utalt ki magának” egyesületi támogatás címen.

Csak a nagyságrend végett, az öt egyesület kétszer annyi szövetségi támogatást költött el, mint amennyi állami támogatást kapott a sportág egésze 2009-2012 között!

Ezen felül Simóka és az öt klub úgy döntött, Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány évi nagyjából 46 millió forint (!) felett személyesen rendelkezik. Értsd, annak adhatott belőle, akinek kedve tartotta, és ehhez nem kellett elnökségi határozat sem.

Van miből adni, mondhatjuk hát, nem is ez a fő baj. Hanem az, hogy mintha eltolódott volna kissé az arány. Ez a 733 millió forint a teljes KSF (1,218 milliárd forint) bő hatvan százaléka!

Ergo a tradicionális kluboknak erősen maguk felé hajlott a kezük! Mindössze negyven százalékot hagytak a maradék 26 szakosztálynak, a válogatottak edzőtáboraira, külföldi versenyeire, felszerelésére, az iroda működtetésére, stb. úgy, hogy az öt nagy klub ma már nem rendez öttusaversenyeket, mert nincs kinek.

Nem nevez versenyzőket külföldi versenyekre, mert nincs kit.

Belső információk szerint az elmúlt négy év elnökségi ülésein elhangzott, azért nem erőltetik az öttusa magyarországi bázisának szélesítését, mert akkor több részre oszlik a torta, kevesebb marad nekik.

Szorítóba

Hétfőn eldől hát, hogy a magyar öttusa milyen irányba halad tovább. Még az is megeshet, hogy az utóbbi évek feszült pártoskodásával átitatott történelme során először végre létrejön egyfajta FIDESZ-MSZP, Vidovan–Dr. Simóka nagykoalíció. Ebben az esetben az öttusa pont olyan döntéshozatali rend mentén halad tovább, mint az elmúlt nyolc évben. A nagyok gazdagodnak, a kicsiknek behatárolódnak a lehetőségeik, felkopik az álluk.

Az is előfordulhat, a változás mellett foglal állást a közgyűlés.

Ebben az esetben az öttusa a megvilágosodó regnáló elnök és az egykor sikert sikerre halmozó, anyagilag már a sportágtól független, privát egzisztenciával rendelkező egykori klasszisok segítségével tényleg megújulhat. Megállhat a sportág leépülése, majd fejlődési pályára állhat. Ha őket leszavazzák, az a sportág igazi szemen köpése.

Ami biztos, a Magyar Úszó Szövetség utóbbi két évét látva bárki, aki egy váratlan, égből pottyant felkérésnek köszönhetően hirtelen felindulásból sportági elnökségre, elnökségi tagságra adja a fejét, illene elgondolkodnia, átfogóan tájékozódnia, mielőtt dönt. Arról is: vajon miért és milyen háttérindokkal akarják belerángatni egy-egy sportág durva ütésváltásaival teli életébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik