Sport

Férfi kézi-BL: győzelmével a csoport élére ugrott a Szeged

A MOL-Pick Szeged esélyeshez méltón 27-22-re legyőzte a vendég szlovén Celjét a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 9. fordulójában, így pillanatnyilag vezeti a csoportját. A Tisza-partiak november 12-én 31-25-re nyertek Celjében, most is egyértelmű esélyesei voltak az összecsapásnak.

Ennek ellenére nagyon bátran kezdtek a vendégek, 3-1-re, majd 4-2-re vezettek, csak lassan ébredezett a szegedi támadóalakulat. Eleinte minden fordítási kísérletet sikerrel vert vissza a Celje, amelynek rövid ideig az is segítségére volt, hogy emberelőnyben játszhatott. Kiegészülve, 6-8 után azonban sorozatban ötször volt eredményes a Szeged. A különbség lehetett volna nagyobb is, ám Balogh Zsolt büntetőt, Thiagus Petrus ziccert rontott.

A 20. percben, 11-8-nál időt kért a megroggyant szlovén együttes. Ivan Gajic a folytatásban is remekül védett, ám így is ötgólosra hízott a hazaiak előnye a szünetre.

A fordulást követően több komoly helyzet kimaradt, ezt kihasználva a Celje felzárkózott, ám három gólnál közelebb nem tudott férkőzni. A hazaiak, amikor szükség volt rá, jól védekeztek, hibázásra kényszerítették riválisukat. Idővel visszaállt a szünetbeli ötgólos különbség, és a Celjén még egy újabb időkérés sem segített.

A vendégek néha elveszítették a fejüket, többször emberhátrányba kerültek, így esélyük sem maradt a végére.

A címvédő lengyel Kielce és a macedón Vardar Szkopje vasárnap találkozik egymással, addig biztosan a Szeged vezeti a B jelű csoportot.

A BL-sorozat februárban folytatódik majd.

Eredmény – Kézilabda, férfi Bajnokok Ligája, B csoport, 9. forduló

MOL-Pick Szeged – Celje (szlovén) 27-22 (15-10)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik