Czech Republic's Jana Knedlikova (C) challenges Germany’s goalkeeper Clara Woltering (L) past Anna Loerper (R) during the Women's Handball World Championship 2013 match Czech Republic vs Germany on December 9, 2013 in Novi Sad.   AFP PHOTO / PEDJA MILOSAVLJEVIC / AFP PHOTO / PEDJA MILOSAVLJEVIC
Sport

Kézi-Eb: sima lehetne, mégis necces a helyzet a cseh meccs előtt

Mandják Géza
Mandják Géza

újságíró. 2016. 12. 02. 10:57

Korábban a témában:

A cseh-válogatott, azaz Jan Basny tanítványai teljesítményére leginkább a hullámvasutazás jellemző, már ami az utóbbi évek eredményeit illeti.

2010-ben az Eb-ről, egy évvel később pedig a világbajnokságról is hiányoztak. Ezt követően 2012-ben kijutottak a kontinenstornára (12. hely), majd ott voltak a 2013-as világbajnokságon (15. hely) is, 2014-ben azonban drámai végjáték után maradtak le a magyar-horvát közös rendezésű Eb-ről. (Az utolsó selejtezőn egy gólon múlt a kvalifikációjuk.) A tavalyi vb-ről is hiányoztak, így idén júniusban nagy volt az öröm a cseh szurkolók körében, hogy két szűk esztendő után újra nagy tornán szoríthatnak övéik sikeréért.

A lényeg; december 5-én, a 2016-os női kézilabda Európa-bajnokság első meccsén épp Csehország ellen lépnek pályára a mieink.

Sima selejtező bravúr-döntetlennel

A leírtak alapján a Tomori Zsuzsannával, Zácsik Szandrával, Korsós Dorinával, Kovacsics Anikóval és Szucsánszki Zitával felálló magyar válogatottnak magabiztosan kellene vernie a cseh csapatot. Csakhogy előbbi három játékos biztosan lemarad a kontinenstornáról, utóbbi két kézilabdázó szereplése pedig kérdésessé vált a Románia ellen megnyert (29-24) Kárpát-kupa döntő után. Tomori szervezete még nem bírná el a sorozatterhelést, Zácsik vállműtét után lábadozik, Korsós pedig a Rosztov elleni BL-meccsen sérült meg november 19-én. Kovacsics vádli-, Szucsánszki pedig orrsérülés miatt hagyhatja ki a kontinenstornát. Időközben Triscsuk Krisztina válla is megsérült, de a legfrissebb hírek szerint elutazik a csapattal a siófoki átlövő.

Így azért már neccesebb a helyzet, főleg az első rivális selejtezőben nyújtott teljesítményét figyelembe véve.

Jan Basny tanítványai hazai pályán ütötték ki az olaszokat (33-15), majd idegenben verték Ukrajnát (20-24) tavaly októberben – mondjuk utóbbi okozott már néha meglepetést, de azért egyikük sem számít kézilabda nagyhatalomnak.

Ezt követően jött a nagy értékmérő a szintén két sima győzelemmel rajtoló szerb válogatott ellen. Ezen a meccsen a szövetségi kapitány szülési szabadság miatt nem számíthatott egyik legjobb védőjátékosára, Dominika Kolomaznikovára, Helena Sterbova pedig időközben visszavonult. A csehek szoros meccsen, de kikaptak hazai pályán 25-30-ra márciusban, négy nappal később idegenben azonban óriási bravúrt vittek véghez, pontot csentek ugyanis Kraljevóban (28-28).

A Szerbiában elért figyelemfelkeltő “siker” után ismét jött egy kiütéses győzelem a taljánok otthonában (19-29), mellyel biztossá vált a részvételük az Eb-n, majd ha szűkösen is de verték Ukrajnát (31-30).

Az ex-siófoki bombázó hatástalanítása

A jobbátlövőként és jobbszélsőként is bevethető Michaela Hrbkova 12, az 1997-es születésű Kamila Kordovska pedig 9 gólt hintett a később veretlenül csoportgyőztes Szerbia elleni két mérkőzésen, rájuk mindenképp érdemes lesz odafigyelnie a magyar védelemnek. Hrbkova 28, utóbbi játékos pedig 27 találattal zárta a selejtezősorozatot, csak összehasonlításképpen: nálunk Triscsuk Krisztina 30, Szucsánszki Zita pedig 24 gólt hintett a kvalifikációs sorozatban.

Fotó: sport.idnes.cz

Hrbkova a tavalyi szezonban ráadásul a Siófok játékosaként hozott össze 9 gólt az EHF-kupában, jelenleg a Bundesligában pallérozódik, a Frisch Auf Göppingen gárdáját erősíti. 2007-ben debütált a nemzeti csapatban azóta 117-szer szerepelt a válogatottban, több mint 250 gólja van címeres mezben.

Akire figyelni kell: Michaela Hrbkova

Született: Olomouc, 1987.07.14., 29 éves
Adottságai: 170 cm, 62 kg
Klupcsapata: Frisch Auf Göppingen
Válogatottság: 117meccs/257gól

Emellett 2015-ben ő lett az év játékosa Csehországban, kulcsfontosságú lesz a kikapcsolása a mieink szempontjából.

Szintén inkább a rutinos játékosok közé tartozik a Győri Audi ETO KC jobbszélsője, Jana Knedlikova. A 2008 óta válogatott játékos nem nagyon villogott a selejtezők során, de így is betalált minden meccsen, összesen 11 góllal járult hozzá a csehek kijutásához.

A csapatkapitány, Iveta Luzumova sem tétlenkedett, 16 góllal terhelte az ellenfelek hálóját és rendre nagyszerű meglátásaival borzolta a védekező csapat idegeit. Nem mellesleg ő is a Bundesligában játszik, a Thüringer HC-ben van is 26 találata az idei Bajnokok Ligája-kiírásban, ami azért nagy szó, mert tavaly 28-at szerzett összesen.

Kedves 2013-as emlék

2012-ben az ukránokat verték a nyitómeccsen a csehek, ami viszont sokkal érdekesebb, hogy egy évvel később a világbajnokságon éppen ellenünk debütáltak a szerbiai tornán. Mi gondolhatunk vissza örömmel arra a találkozóra, hiszen Görbicz Anita vezérletével (9 gól) szoros első félidő után (18-16), végül magabiztosan (35-27) vertük Knedlikováékat. Akkor a csoportban is megelőztük őket két ponttal, de mindkét gárda kvalifikálta magát az egyenes kieséses szakaszba. [A mieink a spanyolok legyőzése után (28-21) a későbbi győztes braziloktól kaptak ki hosszabbítás után (33-31)]

Fotó: dailynewshungary.com

A mostani cseh válogatott rendkívül jól ötvözi a rutint (Luzumova, Hrbkova, Knedlikova) a fiatal játékosok (Marketa Jerabkova, Kordovska) robbanékonyságával. Hajlamosak az átlövőkre kihegyezni a befejezéseket, nem véletlenül két bombázójuk zárta a legtöbb góllal a selejtezősorozatot. Emellett azért némileg meglepő, hogy Basny például arról panaszkodott két éve az EHF honlapjának, hogy nehéz volt leszervezni az edzőtábort, mert nem mindegyik játékos profi, néhányan dolgoznak, vagy tanulnak a kézilabdázás mellett.

A szövetségi kapitány 2010 óta építgeti csapatát, mely úgy tűnik most ismét felfelé ívelő pályára állt. Az 53 éves szakember másodállásban egyébként a Nantes csapatát is edzi, mely éppen a DVSC-t búcsúztatta októberben az EHF-kupa második selejtezőkörében.

Ami a magyarokat illeti, a fent említett játékosok kiesése akár pozitív hatást is eredményezhet, jobban “összeránthatja” az utazó keretet, illetve elképzelhető, hogy azok a kézilabdátók, akik egyébként kevesebb lehetőséget kaptak volna (Klivinyi Kinga, Planéta Szimonetta, Hornyák Dóra), most megragadják a lehetőséget. Összességében szoros találkozón, de győzelemre számítunk december 5-én. 

Európa-bajnokság, C-csoport, 1. forduló:

Magyarország – Csehország
December 5., 18:30

A női kézilabda-válogatott Eb-kerete

Kapusok: Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győri Audi ETO)

Jobbszélsők: Bódi Bernadett (Győri Audi ETO), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Jobbátlövők: Hornyák Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kovács Anna (Dunaújvárosi KKA), Planéta Szimonetta (Thüringer HC, német)

Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Beállók: Dombi Luca (Mosonmagyaróvár), Kisfaludy Anett (Érd), Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Balátlövők: Klivinyi Kinga (Érd), Szekeres Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), Triscsuk Krisztina (Siófok)

Balszélsők: Erdősi Ildikó (Siófok), Schatzl Nadine (FTC Rail Cargo Hungaria)

Az Európa-bajnokság csoportbeosztása, a magyar válogatott meccsei

A-csoport (Stockholm): Svédország, Szerbia, Spanyolország, Szlovénia
B-csoport (Kristianstad): Hollandia, Franciaország, Németország, Lengyelország
C-csoport (Malmö): Montenegró, Magyarország, Dánia, Csehország
D-csoport (Helsingborg): Norvégia, Oroszország, Románia, Horvátország

December 5., 18.30: Magyarország–Csehország
December 7., 20.45: Dánia–Magyarország
December 9., 18.30: Montenegró–Magyarország

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.