Sport

„Gyárfás Tamás lemondása még nem garancia a változásra”

Szerdán Gyárfás Tamás lemondott a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöki posztjáról. Több úszó is véleményt formált erről, miközben a szövetség majd rendkívüli közgyűlésen dönt a lehetséges utódról, akiről megtudtuk: menedzsertípusú szakembert keresnek, aki közmegelégedésre viszi tovább a munkát.

A kétszeres paralimpiai bajnok Pásztory Dóra rendre követi a magyar úszósport történéseit, most is megosztotta a gondolatait. Azt írta a Facebookon, látszólag egységbe kovácsolódtak az úszók most, nem úgy, mint a Kiss László-ügy, vagy Hosszú Katinka olimpia előtti nyilatkozata esetén. Ugyanakkor felhívta egy nagyon fontos dologra mindenki figyelmét:

„Gyárfás Tamás lemondása egy lehetőség a változásra, de önmagában még nem garancia erre.”

Pásztory szerint az úszás hatalmas kihívás előtt áll, mert ugyan kritizálásban jók vagyunk itthon, de összefogásban nem annyira. Épp ezért kellene kihasználni ezt a mostani összetartást. És akkor majd sikerülhet egy mindenki számára elfogadható vezetőt és vezetést találni.

Az úszás az egyik legsokoldalúbb, legegészségesebb sportág. Kívánom, hogy ezek a tulajdonságok jellemezzék az Úszó Szövetség következő időszakát.

Pásztory Dóra teljes bejegyzését itt lehet elolvasni:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik