Sport

Vizes-vb: Lemondott Gyárfás egyik alapembere

Szalay Péter lemondott a 2017-es vizes-világbajnokság médiaigazgatói posztjáról – erősítette meg portálunknak a szakember.

A 24.hu arról is kérdezte a távozó médiaigazgatót, hogy Gyárfás Tamás miatt döntött-e így:

Úgy gondolom, hogy nem az én tisztem minősíteni Gyárfás Tamást. Több okból kifolyólag távoztam a posztról, a munkára, amit elvégeztem, maximálisan büszke vagyok. Emelt fővel, egyenes gerinccel állok fel, még egy kézikönyvet is készítettem, ami nagyban megkönnyíti majd az utódom dolgát. A munkaadóim szerették volna, hogy maradjak, de ezeket az áthidaló megoldásokat én nem tudtam elfogadni. 1993 óta dolgozom a sportvezetésben, három megkeresésem is van, még nem döntöttem a jövőmről.

Szalay Péter szerződése november 30-án jár le, így hivatalosan szűk egy hétig még ő tölti be a pozíciót. Idén február 1-jétől látta el feladatait a BP2017 Nonprofit Kft. médiaigazgatójaként, a kommunikációs feladatokon kívül az esemény sajtóközpontjának szervezéséért és megvalósításáért felelt. Szalay korábban számos hazai rendezésű világversenyen dolgozott sajtófőnökként, Gyárfás Tamás egyik alapembereként tartották számon.

A 24.hu úgy értesült, hogy bár a szakember távozása csak most kapott sajtóvisszhangot, de Szalay lemondólevelét, már bő két hete beadta a BP2017 Nonprofit Kft. -nek. Így nincs közvetlen kapcsolatban a tíz úszó és két edző, továbbá a Magyar Úszó Szövetség közt tíz napja, azaz múlt kedd óta zajló vitához.

Az úszóügy előzményei több felvonásban:

  1. Gyárfás Tamás múlt kedden azt nyilatkozta, csendes a viszony az úszószövetség és Hosszú Katinka közt.
  2. Pár órával később az úszónő nyílt levelet írt, amiben lemondásra szólította fel a MÚSZ-elnököt.
  3. A szervezet szerdán tartott sajtótájékoztatót, Gyárfás pedig elmondta: felmerült benne ez a lehetőség, ám végül meggyőzték, hogy maradjon.
  4. Gyurta Dániel a történet kapcsán a 24.hu-nak elmondta: sajnálja, hogy a sportág a botrányok miatt kerül egyre többször címlapra, és valóban nincs rend a magyar úszásban, de a sportolók minderről nem tudnak nyíltan beszélni. Abban bízik, hogy olyan döntések következnek, amelyek változást hoznak, és a személyes érdekekkel szemben az úszók érdekeit veszik majd figyelembe.
  5. Kapás Boglárka is csatlakozott Gyurtához, ő is közleményben írta, hogy nincs rend a sportágban.
  6. Szerda délután az MTI adta ki, hogy Hargitay Andrást Gyurta Dániel hívta fel, hogy beszéljen vele a honlapunknak adott nyilatkozata kapcsán. Gyurta a kapitány szerint azt mondta, “nem kíván Katinkával közös álláspontra helyezkedni”.
  7. Az olimpiai bajnok mellúszó azonban közösségi oldalán rögtön reagált: sosem szorult arra, hogy egy harmadik fél szavakat adjon a szájába.
  8. A 400 gyorson rövidpályás világbajnok (2014, Doha) Bernek Péter nevében menedzsmentje, a Strongaa cég már konkért vádakat fogalmazott meg.
  9. A korábbi négy válogatott úszóhoz csatlakozva a Verrasztó testvérek, Evelyn és Dávid is közleményt juttatott el a Nemzeti Sportba, amelyben jelezték, “megérett az idő a közös fellépésre, az úszók és a szövetség érdekeit is szem előtt tartó, szakmailag is a jelenkor igényei és kívánalmai szerint működő sportági konszenzus megteremtésére a feszültségmentes felkészülés érdekében”.
  10. A MÚSZ közleményben reagált a szervezetet ért kritikákra, azt szeretnék, ha a sportolók konkretizálnák (névvel vagy anélkül), hogy mivel érhetnének el az eddigieknél is jobb eredményeket.
  11. Czakó Csaba vezetőedző is csatlakozott Hosszúékhoz, ő is a sportágon belüli problémákról beszélt, arról, hogy vannak egyenlők és egyenlőbbek, ennek pedig olykor válogatott úszók isszák meg a levét.
  12. Kozma Dominik is csatlakozott a többi úszóhoz, ő is kiállt a sportág jövőjéért.
  13. Bár egyre több és egyre kellemetlenebb történetekbe keveredik, Hargitay András nem mond le a posztjáról.
  14. A szövetség korábban azt mondta, konkrétumokat akar. Bernek Péter képviselőitől megkapta.
  15. Hargitay András szerint Gyárfás Tamás sikergyáros, és mindenkinek magába kell szállnia.
  16. Czene Attila is nyíltan bírálta Gyárfás Tamást és az úszószövetséget.
  17. Itt pedig egy nyilatkozat Sós Csaba szakmai alelnöktől, aki bebizonyította, hogy a MÚSZ mennyire nem érti a problémát.
  18. Hargitay András visszautasította Czene Attila vádjait, szerinte nincs diktatúra a magyar úszásban. Ha Gyárfás Tamás beleszólna a munkájába, azonnal lemondana.
  19. Hétfőn kilenc úszó és egy edző közös állásfoglalást adott ki, amelynek lényege az, hogy már ne csak Gyárfás Tamás, hanem a Magyar Úszószövetség elnöksége is álljon fel, ergo gombolják újra a sportág vezetését.
  20. Az úszószövetség szerint tévúton járnak a feltüzelt versenyzők és abban bíznak, hogy a világbajnokság végéig “elcsitulnak a fegyverek”.
  21. Biczó Bence is csatlakozott úszótársaihoz. Azt mondta: “Szeretnék csatlakozni a tegnap megjelent hivatalos közleményhez és válogatott sporttársaimhoz hasonlóan bízok egy igazságos, átlátható és egységes rendszer kialakulásában.”
    Két edző mellett ő a kilencedik válogatott úszó.
  22. A MÚSZ hitelrontásért bepereli Németh Zsolt egykori nyíltvízi szövetségi kapitányt,  amiért azt állította egy tévés nyilatkozatában, hogy a szövetség megvásárolja a közgyűlési szavazatokat. Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke szintén jogi lépéseket tesz Szabó József olimpiai bajnok ellen, aki a fullank.com internetes portálon fogalmazott meg pénzügyi vádakat ellene.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik