Sport

Hosszú Katinka nem tágít, már tízen mennek neki Gyárfásnak

A sportoló arról ír a közösségi oldalán, hogy a hétvégén egyeztetést tartottak az úszósport képviselői és a Magyar Úszó Szövetség között kialakult helyzetről. A találkozó folyamán teljes mértékben egyértelművé vált számukra, hogy ugyanazokkal a problémákkal küzdenek és ugyanazokat a dolgokat tekintik fontosnak.

Mindannyian helytelenítjük, hogy a döntéshozatali folyamatok mögött egy személyben az elnök áll. A múlt héten felállított bizottságokat nem tartjuk alkalmasnak arra, hogy a problémákat feltárják, hiszen tagjai egytől egyig függő̋ viszonyban vannak a meglévő̋ rendszerrel. Sajnálattal tapasztaljuk, hogy a Magyar Úszó Szövetség részéről szakmaiatlan és üres frázisok záporoznak felénk, illetve az egyetlen kritikáinkra érkező válasz a személyeskedés. Az úszó társadalom döntő része nem mer kiállni saját meggyőződése mellett, tudva, hogy az anonim problémafelvetés lehetősége nem biztosított.

Hosszú Katinka és társai kijelentik, hogy

a jelenlegi elnök és az általa működtetett antidemokratikus rendszer semmiképp sem szolgálják a magyar úszósport érdekét.

Nincs szükségük olyan vezetőre és apparátusra, amely nem vesz tudomást az úszók, edzőik és a mindennapi munkájukat segítő szakembergárda igényeiről, szakmai véleményéről, akik jelenléte a versenyzők zavartalan felkészülését hivatott biztosítani. Hiszik, hogy egy sportszövetségnek a sportolókért kell működnie, nem pedig egy függőségen alapuló, kiszolgáltatott rendszert kell fenntartania.

Korszerű, demokratikus, szakmai alapokon nyugvó rendszert akarunk, amit nem a félelem, hanem a közös tenni akarás vezérel. Fontosnak tartjuk, hogy a 2017-es hazai VB sikeres legyen és a magyar csapat jól szerepeljen, ennek érdekében mielőbbi változás szükséges. Szeretnénk együttműködni a mindenkori sportvezetéssel annak érdekében, hogy a magyar úszósport az általa megérdemelt helyet foglalhassa el a világban.

Közös egyetértésre jutottak az alábbi pontokban, melyeket az úszósport demokratikus és sikeres működtetése céljából terjesztik a nyilvánosság elé:

  1. Álljon fel egy új, az úszók egészét maga mögött tudó, megbízható vezetőség, ami hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására
  2. Kérjük, hogy a fontos kérdésekben létrejöhessen a valódi titkos szavazás, illetve szűnjön meg a megkérdőjelezhető elektronikus távszavazási rendszer.
  3. Fektessenek le egységes, objektív válogatási elveket, átlátható szabályrendszert és működést.
  4. Fontosnak tartjuk az elnök és a szövetségi kapitány jogkörének, feladatainak újraszabályozását.
  5. Kérjük, a válogatott keret részére való zavartalan felkészülés és állandó helyszín biztosítását
  6. Kerüljenek pontos meghatározásra az edzőtáborok hozzáférhetőségének konkrét elvei.
  7. Az új vezetést kérjük, hogy szüntesse meg a jelenlegi kiszolgáltatott rendszert, és törekedjen a források transzparens, ésszerű, szakmai szempontok alapján történő felhasználására.

Az általuk kívánt helyzet megvalósulásának legfontosabb feltétele, hogy a Magyar Úszó Szövetség jelenlegi, közel 20 éve regnáló vezetése – amely mögött megszűnt az az egység és bizalom, amivel az úszó társadalmat képviselni tudja – távozzon, és adjon teret az új korszak megszületésének.

Az egyeztetésen az alábbi sportolók és edzők vettek részt:

  • Bernek Péter, ifjúsági olimpiai bajnok, rövidpályás világ- és Európa-bajnok úszó
  • Czakó Csaba, a Mohácsi TE vezetőedzője
  • Financsek Gábor, olimpikon, ifjúsági Európa-bajnoki arany-, ezüst- és bronzérmes úszó
  • Gyurta Dániel, olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó
  • Hosszú Katinka, háromszoros olimpiai, ötszörös világ-, és tizenháromszoros Európa-bajnok úszónő
  • Kapás Boglárka, olimpiai bronzérmes, kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok, világbajnoki bronzérmes, ötszörös Európa-bajnok úszónő
  • Kozma Dominik, Európa-bajnoki bronzérmes úszó
  • Shane Tusup, olimpiai bajnoki edző, Iron Aquatics
  • Verrasztó Dávid, világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok úszó
  • Verrasztó Evelyn, olimpikon, Európa-bajnok, ötvenkétszeres magyar bajnok úszónő

A Hosszú-Gyárfás háború korábbi epizódjait itt találja. Az érintett sportolók egyszerre tették közzé nyilatkozatukat.

Előzmények több felvonásban:

  1. Gyárfás Tamás kedden azt nyilatkozta, csendes a viszony az úszószövetség és Hosszú Katinka közt.
  2. Pár órával később az úszónő nyílt levelet írt, amiben lemondásra szólította fel a MÚSZ-elnököt.
  3. A szervezet szerdán tartott sajtótájékoztatót, Gyárfás pedig elmondta: felmerült benne ez a lehetőség, ám végül meggyőzték, hogy maradjon.
  4. Gyurta Dániel a történet kapcsán a 24.hu-nak elmondta: sajnálja, hogy a sportág a botrányok miatt kerül egyre többször címlapra, és valóban nincs rend a magyar úszásban, de a sportolók minderről nem tudnak nyíltan beszélni. Abban bízik, hogy olyan döntések következnek, amelyek változást hoznak, és a személyes érdekekkel szemben az úszók érdekeit veszik majd figyelembe.
  5. Kapás Boglárka is csatlakozott Gyurtához, ő is közleményben írta, hogy nincs rend a sportágban.
  6. Szerda délután az MTI adta ki, hogy Hargitay Andrást Gyurta Dániel hívta fel, hogy beszéljen vele a honlapunknak adott nyilatkozata kapcsán. Gyurta a kapitány szerint azt mondta, “nem kíván Katinkával közös álláspontra helyezkedni”.
  7. Az olimpiai bajnok mellúszó azonban közösségi oldalán rögtön reagált: sosem szorult arra, hogy egy harmadik fél szavakat adjon a szájába.
  8. A 400 gyorson rövidpályás világbajnok (2014, Doha) Bernek Péter nevében menedzsmentje, a Strongaa cég már konkért vádakat fogalmazott meg.
  9. A korábbi négy válogatott úszóhoz csatlakozva a Verrasztó testvérek, Evelyn és Dávid is közleményt juttatott el a Nemzeti Sportba, amelyben jelezték, “megérett az idő a közös fellépésre, az úszók és a szövetség érdekeit is szem előtt tartó, szakmailag is a jelenkor igényei és kívánalmai szerint működő sportági konszenzus megteremtésére a feszültségmentes felkészülés érdekében”.
  10. A MÚSZ közleményben reagált a szervezetet ért kritikákra, azt szeretnék, ha a sportolók konkretizálnák (névvel vagy anélkül), hogy mivel érhetnének el az eddigieknél is jobb eredményeket.
  11. Czakó Csaba vezetőedző is csatlakozott Hosszúékhoz, ő is a sportágon belüli problémákról beszélt, arról, hogy vannak egyenlők és egyenlőbbek, ennek pedig olykor válogatott úszók isszák meg a levét.
  12. Kozma Dominik is csatlakozott a többi úszóhoz, ő is kiállt a sportág jövőjéért.
  13. Bár egyre több és egyre kellemetlenebb történetekbe keveredik, Hargitay András nem mond le a posztjáról.
  14. A szövetség korábban azt mondta, konkrétumokat akar. Bernek Péter képviselőitől megkapta.
  15. Hargitay András szerint Gyárfás Tamás sikergyáros, és mindenkinek magába kell szállnia.
  16. Czene Attila is nyíltan bírálta Gyárfás Tamást és az úszószövetséget.
  17. Itt pedig egy nyilatkozat Sós Csaba szakmai alelnöktől, aki bebizonyította, hogy a MÚSZ mennyire nem érti a problémát.
  18. Hargitay András visszautasította Czene Attila vádjait, szerinte nincs diktatúra a magyar úszásban. Ha Gyárfás Tamás beleszólna a munkájába, azonnal lemondana.
  19. Hétfőn kilenc úszó és egy edző közös állásfoglalást adott ki, amelynek lényege az, hogy már ne csak Gyárfás Tamás, hanem a Magyar Úszószövetség elnöksége is álljon fel, ergo gombolják újra a sportág vezetését..

Ajánlott videó

Olvasói sztorik