Sport

Berki Krisztián és Kovács Zsófia is aranyérmet szerzett Cottbusban

24.hu
24.hu

2016. 11. 20. 07:39

Korábban a témában:

Berki Krisztián egy év után tért vissza a nemzetközi porondra, és rögtön győzelmet aratott lólengésben a cottbusi világkupán.

A Magyar Torna Szövetség beszámolója szerint az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász hibátlanul mutatta be gyakorlatát, így diadala nem lehetett kérdéses.

Nagyon örülök, mert jól sikerült a gyakorlat, már az elején, az olló-kézállásnál éreztem, hogy jó lendületesen végig tudom csinálni. Amikor leugrottam, már tudtam, hogy jó gyakorlat volt. A magyar delegáció többi tagja is remekelt, nekik is örülök

-nyilatkozta a 31 éves sportoló. A másik magyar induló Kállai Zoltán a hatodik helyen végzett ezen a szeren.

Felemás korláton kettős honi sikernek örülhettünk, hiszen Kovács Zsófia gyönyörűen kivitelezett gyakorlatának köszönhetően diadalmaskodott, mögötte pedig Böczögő Dorina végzett a második helyen. Ugrásban utóbbi versenyző ezüst-, Kovács pedig bronzérmet nyert.

A németországi verseny vasárnap a finálék második napjával folytatódik.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

MILAN, ITALY - OCTOBER 31:  A general view of the new Scientology Church is seen on the opening day on October 31, 2015 in Milan, Italy. The five-story, four-building, 258-windows, former headquarters of Philips and computer company Sun has been converted into a 10,000 square meter Scientology church and will be the largest of its kind in the world.  (Photo by Awakening/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.