Sport

Egy edző is csatlakozott Hosszúékhoz és felszólalt az úszószövetség ellen

Napok óta tart az adok-kapok a magyar úszósportban, Hosszú Katinkával az élen több sportoló is elmondta, egyáltalán nincs rend a sportágon belül. Csütörtökön reggel egy edző, a Mohácsi Torna Egyletnél dolgozó Czakó Csaba volt a TV2 Mokka c. műsorának vendége, ő is rávilágított a hiányosságokra.

Azt mondta, rengeteg olyan probléma van az úszószövetség berkein belül, ami őket, úszókat és edzőket is érint. Azt nem tudja, megmondani, hogy a szövetség elnöke mennyi munkát tett a vb-rendezésbe, de:

Az úszóeredményekhez nem hiszem, hogy Gyárfás Tamás bármiben is hozzájárult volna.

Czakó szerint, aki úszik a medencében, azt nem nagyon érdekli, hogy ki az elnök. Az számít, hogy az eredmények jobbá tételéhez nagyon sok támogatásra van szükségük, és ha nem kapnak egy vizes vb-re megfelelő felkészülési lehetőségeket, akkor teljesen mindegy, hogy ki lobbizott és ki nem lobbizott a világbajnokságért, egy versenyző nem tudja kihozni magából a maximumot egy ilyen versenyen.

Azt is elmondta, nem véletlenül tették ki az egyesület oldalára hosszú közleményét, mert Czakó szerint az elvekkel vannak problémák a magyar úszósportban.

A teljes beszélgetés:

Elmesélte, hogy kaptak októberben egy e-mailt a vb-felkészülésről, amiben arról volt szó, mit kap a válogatott kerettag versenyzője (Financsek Gábor) után a mostani és a következő évben. Két meleg égövi edzőtábor közül választhatott, elküldte a választását, mire egy beszélgetés során a szövetségi kapitány a következőket mondta cinikusan:

Csaba, miből gondoltad te, hogy a te versenyződ bármiféle edzőtábort kaphat?

Czakó szerint nem lehet úgy dolgozni, hogy azokat a szabályokat sem tartják be, amiket ők hoztak. Ezzel is létbizonytalanságban tartva sportolót, edzőt.

“Olyan nincs, hogy vannak egyenlők és egyenlőbbek” – mondta, azt is megemlítve, hogy nagyon sok edző tart attól, hogy ha hozzá hasonlóan kimondja a véleményét, akkor annak milyen következményei lesznek.

A sokat bírált Shane Tusupról azt mondta, emberileg sem lát rajta semmi kivetnivalót, szakmailag pedig bizonyítja az érdemeit. Czakó teljesen normálisnak tartja, hogy Tusup kiáll a versenyzője mellett, aki jelen esetben a felesége is. Azt is mondta, neki nem tiszte eldönteni, hogy mi hangzott el a szövetség és Hosszúék között (itt a nagyobbra nőttek a szövetségnél nyilatkozatra gondolt), de ami fontosabb, hogy a magyar úszószövetségnek támogatnia kellene az úszósportot, mert ez a feladata.

Mi nem alattvalók vagyunk, hanem ennek az egésznek a szekerét próbáljuk meg húzni. Erre kéne rávilágítani, ez lenne a lényeg az egészben.

Azt nem tudja megmondani, hogy Gyárfás Tamás lemond-e, viszont Hosszú Katinkáról azt mondta, szerinte nem kell megbékélnie, mert neki van egy úszóklubja, ahol gyerekek vannak, ők ugyanebben a rendszerben fognak felnőni. És szerinte (kiemelte, hogy ez inkább a saját véleménye), ők ezt nem szeretnék.

Mert ez a rendszer jelenleg nem jó.

Előzmények több felvonásban:

  1. Gyárfás Tamás kedden azt nyilatkozta, csendes a viszony az úszószövetség és Hosszú Katinka közt.
  2. Pár órával később az úszónő nyílt levelet írt, amiben lemondásra szólította fel a MÚSZ-elnököt.
  3. A szervezet szerdán tartott sajtótájékoztatót, Gyárfás pedig elmondta: felmerült benne ez a lehetőség, ám végül meggyőzték, hogy maradjon.
  4. Gyurta Dániel a történet kapcsán a 24.hu-nak elmondta: sajnálja, hogy a sportág a botrányok miatt kerül egyre többször címlapra, és valóban nincs rend a magyar úszásban, de a sportolók minderről nem tudnak nyíltan beszélni. Abban bízik, hogy olyan döntések következnek, amelyek változást hoznak, és a személyes érdekekkel szemben az úszók érdekeit veszik majd figyelembe.
  5. Kapás Boglárka is csatlakozott Gyurtához, ő is közleményben írta, hogy nincs rend a sportágban.
  6. Szerda délután az MTI adta ki, hogy Hargitay Andrást Gyurta Dániel hívta fel, hogy beszéljen vele a honlapunknak adott nyilatkozata kapcsán. Gyurta a kapitány szerint azt mondta, “nem kíván Katinkával közös álláspontra helyezkedni”.
  7. Az olimpiai bajnok mellúszó azonban közösségi oldalán rögtön reagált: sosem szorult arra, hogy egy harmadik fél szavakat adjon a szájába.
  8. A 400 gyorson rövidpályás világbajnok (2014, Doha) Bernek Péter nevében menedzsmentje, a Strongaa cég már konkért vádakat fogalmazott meg.
  9. A korábbi négy válogatott úszókhoz csatlakozva a Verrasztó-testvérek, Evelyn és Dávid is közleményt juttatott el a Nemzeti Sportba, amelyben jelezték: megérett az idő a közös fellépésre, az úszók és a szövetség érdekeit is szem előtt tartó, szakmailag is a jelenkor igényei és kívánalmai szerint működő sportági konszenzus megteremtésére a feszültségmentes felkészülés érdekében!”
  10. A MÚSZ közleményben reagált a szervezetet ért kritikákra, azt szeretnék, ha a sportolók konkretizálnák (névvel vagy anélkül), hogy mivel érhetnének el az eddigieknél is jobb eredményeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik