Sport

Nem játszott jól a Szeged, de így is nyert a BL-ben

A Szeged fontos két pontot szerzett Celjében a férfi kézilabda Bajnokok Ligája hatodik fordulójában.

Balogh Zsolt hétméteresével a Szeged szerzett vezetést, majd az első félidőben végig kézben tartotta a párharcot, többször is kétgólos előnybe került, míg a hazai csapat csak egyenlíteni tudott időnként. Ezzel együtt huzamosabb ideig a magyar együttes sem játszott jól, szép megoldások után rendszerint hibák következtek, ezért nem tudott meglépni a szünetig.

A második félidő első felében maradt a szoros állás, de aztán javult a szegediek védekezése, ennek eredményeként a 46. percre négy gólra nőtt az előnyük. A folytatásban ezt taktikus játékkal őrizték, és a hajrában még rá is tettek. A magyar csapatban Balogh és Szergej Gorbok volt a legeredményesebb hat-hat góllal, az ellenfélből sem dobott senki ennyit. A Celje egyszer sem vezetett a mérkőzés során.

A Pick Szeged jövő szombaton Svédországban, a Kristianstad vendégeként lép pályára.

Eredmények – kézilabda Bajnokok Ligája, 6. forduló, B csoport

Celje (szlovén) – MOL-Pick Szeged 25-31 (15-16)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik