Sport

Gálfi Dalma Babos Tímea útját járja

A 18 éves teniszezőnő első TOP100-as elleni sikerét aratta a tokiói 100 ezres-es versenyen.

A múlt heti kínai 25.000-es verseny megnyerését követően utazott a WTA-világranglista 272. helyén álló Gálfi Dalma Tokióba, ahol ragyogó junior eredményeinek köszönhetően rajtolhatott a 100.000 dolláros versenyen.

Az első körben a 209. helyen álló japán Hibi nem okozott gondot a magyarnak, a 16 között azonban már nevesebb ellenfél következett a 84. helyen álló 3. kiemelt Hibino személyében, aki idén már Stosurt és Shvedovát is legyőzte, 2015-ben pedig megnyerte a tashkenti WTA versenyt.

Élete első TOP100-as ellenfelével az Ariake teniszkomplexum center pályáján játszhatott a 19 éves teniszezőnő, aki nem szeppent meg a lehetőségtől, az első szettet 6-3-ra hozta, a másodikban pedig breakhátrányból állt fel, majd 4-4-nél ő került breakelőnybe (5-4) és kiszerválta a meccset.

Dalma ezzel megszerezte első TOP100-as elleni győzelmét és értékes pontokat is, amit ha megfejel még pár győzelemmel, akkor akár a 2017-es Ausztrál Open selejtezője is elérhető lehet. A nyolc között a horvát Jana Fett (196.) lesz majd az ellenfele, akivel profi versenyen még nem játszott, a juniorok között azonban 1-1-es mérleget őriz ellene – számolt be minderről a huntennis.hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik