Sport

Széles Sándor: “Van még sportpiaci értékem”

A Londonban 200 méter mellen olimpiai bajnok Gyurta Dániel október végén jelentette be, hogy 17 év után szakít Széles Sándorral – akinek a szerződése január 31-ig szól a Magyar Olimpiai Bizottsággal – és a jövőben Nagy József irányításával készül. Ezt követően a klasszis klubja, az UTE vasárnap közölte: a továbbiakban nem tart igényt a tréner munkájára.

Kétségtelen, hogy ezzel lezárult egy korszak, miközben egy másik csak most kezdődik el. Meggyógyultam, fizikailag és mentálisan is teljesen rendben vagyok, és az ambíciótartályomat is dugig sikerült feltöltenem. Örömmel tapasztalom, hogy jócskán van még sportpiaci értékem. Máris vannak ajánlataim, miközben előrelátóan magam is hozzákezdtem a következő éveim megtervezéséhez

– nyilatkozta Széles Sándor hétfőn a Telekom Sporthír Szolgálatnak.

A szakember hozzátette, nem szívesen szerződne vidéki klubhoz, ugyanakkor megfelelő szervezés esetén még ez sem elképzelhetetlen. Megjegyezte, beosztottként nem tudja elképzelni magát, de magányos harcos se szeretne lenni.

Fiatal edzőkkel venném körül magamat, akik az én felfogásomat követik, és képesek azonosulni azzal a felkészítési kultúrával, amelyet – nem győzöm hangsúlyozni – Széchy Tamás honosított meg a magyar uszodákban

– tette hozzá Széles Sándor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik