Sport

Szabó Tünde és Turi György is a Hírességek Csarnokában

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár mellett Tóth Ákos, Turi György, Vermes Albán és Littomeritzky Mária személyében öt új tagot avattak szombaton a Magyar Úszó Hírességek Csarnokában.

A jövő évi budapesti világbajnokság szervezőinek tájékoztatása szerint a százhalombattai ünnepségen az olimpiai ezüstérmes Szabó Tünde közölte, nagyon sokat kapott az úszástól, ezért volt olyan fájó a búcsú, amelyet válogatott versenyzőként sokkal későbbre tervezett. Betegség miatt vonult vissza 19 évesen.

Az 1991-es világbajnokságon és az 1992-es barcelonai olimpián is csak Egerszegi Krisztina tudta legyőzni őt 100 háton.

Tóth Ákos mesteredző, sportszervező 17 éven keresztül volt az úszótanszék vezetője a TF-en, 1977 és 1984 között pedig szövetségi kapitányként dolgozott. Ma, 73 évesen sem unatkozik: ő a 2017-es vb úszóeseményeinek versenyigazgatója.

Turi György 37 éves úszóedzői pályafutása elején Egerszegi Krisztina felkészítéséből is kivette a részét, majd később olyan kiemelkedő úszók mestere volt, mint az olimpiai bajnok Kovács Ágnes, továbbá Güttler Károly, Cseh László és szintén ötkarikás aranyéremmel büszkélkedő Risztov Éva. Nyolc éve a háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseh László mesteredzőjeként a Magyar Érdemrend Tisztikereszt Polgári Tagozata kitüntetésben részesítették.

“Annak ellenére, hogy Lacika, mert Cseh Lászlót mindig is így fogom emlegetni, 2014 végén új edzőt választott magának, ma is úgy szurkolok neki, mintha az én tanítványom lenne.

Sajnos nem egyszer kellett szembesülnöm azzal, hogy a versenyzőim egy része nem tart ki mellettem, de mindig volt erőm a kőbányai szakosztályunk újjáépítéséhez.

Nagyszerű dolog, hogy jelenleg is remek társaság vesz körül, és Késely Ajna személyében egy gyöngyszem is akad közöttük” – mondta Turi György.

Az olimpiai és Európa-bajnoki ezüstérmes, 59 esztendős Vermes Albán 1980-ban első magyar férfiként nyert olimpiai érmet mellúszásban, miután a 200 méteres távon másodikként ért célba. Az 1978-as világbajnokságon hatodik lett, majd Széchy Tamás keze alatt hét másodperccel javult az időeredménye, ennek lett gyümölcse a moszkvai olimpián szerzett ezüstérem.

Littomeritzky Mária három olimpián úszóként, kettőn pedig edzőként vett részt, és sok éven keresztül mesteredzőként dolgozott a BVSC utánpótlás-nevelésében. A volt úszó egészségi állapota miatt nem tudott részt venni a beiktatáson, de levelében közölte: álmában sem gondolta volna, hogy valaha a magyar úszósport legnagyobbjai között kaphat helyet, és különösen jól esik neki, hogy ennyi évvel aktív időszaka után is még ilyen nagy megtiszteltetésben részesülhet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik