Sport

Gyurta elmondta, miért lett vége Szélessel

A pénteki nap bombahíre volt, hogy Gyurta Dániel már nem a Széles Sándor, Virth Balázs, Kovácshegyi Ferenc edzőhármassal, hanem a Kanadából hazatérő Nagy József irányításával készül a jövőben.

Az olimpiai és világbajnok magyar mellúszó azt mondta a váltásról az M1-nek adott nyilatkozatában, hogy szép eredményeket értek el, megnyertek mindent, amit lehetett, de úgy érzi, hogy az elmúlt időszakban elment az edző-versenyző kapcsolat olyan irányba, ami nem feltétlen a munkát segítette elő.

És nem Virthre vagy Kovácshegyire gondolt, hanem Szélesre, aki egészségi állapota miatt már nem tudta úgy segíteni, ahogyan azt ő szerette volna.

A műsorvezető megkérdezte, hogy Széles Sándor mikor tudott neki utoljára érdemben segíteni. Kis kivárás után azt felelte:

Pontosan emlékszem, de nem szeretném elmondani, mert köszönhetek annyit Sanyi bácsinak, hogy nem árulom el.

Gyurta a kapcsolatok megromlását firtató kérdésre elmondta, Rió után rengeteg biztató telefonhívást kapott, sokan keresték, hogy fel a fejjel, ez csak egy hullámvölgy, mint anno, egyszer már kimászott egy hasonló helyzetből, most is ki fog.

“Egyetlen egy ember van, aki nem hívott, nem keresett: Széles Sándor.

Ezzel szerintem mindent elmondtam. Az olimpián a 100 méteres mellúszás után azt mondta a telefonban, hogy dobogón leszek 200 méteren, lement az előfutam és onnantól kezdve már csak a médiában olvastam, ő hogyan gondolta, milyen véleménnyel van a teljesítményemről.”

Széles pénteken azt nyilatkozta, nem azt érdemelte, amit Gyurtától kapott, hogy 17 év után az újságból kell megtudnia, hogy tanítványa edzőt váltott. Erre Gyurta azt felelte: ezt ő is el tudja mondani, mert 17 év után nem erre számított Szélestől. Nagyon sajnálja, hogy az edző így érzi, reméli lesz alkalmuk megbeszélni ezeket a dolgokat, és nem haraggal elvárni. Mert Gyurta részéről nincs harag.

Az új edző, Nagy József világszerte elismert edző, sokan azt vallják: nála többet senki sem tud a mellúszásról. Olimpiai és világbajnokokat edzett, sokakat segített világcsúcshoz a tengerentúlon.

„Eljött a pályafutásom azon szakasza, amikor új impulzusra van szükségem. Ez régebben érlelődött bennem, nem egyik pillanatról a másikra döntöttem. Nagy József egy rendkívüli módon elismert mellúszó edző a világon, a mai napi egy meghatározó személy az edzők között” – mondta Gyurta, aki újfent megerősítette: nem tudta, hogy Nagy hazaköltözik a családjával Kanadából, szóval ki is ment volna csak azért, hogy együtt dolgozzanak.

Nagyon motiváltan áll a munkához egy olyan időszak után, amin épp túl van. Tudja a gyenge teljesítményének az okát, szerinte sikerül majd megoldani. Nagy személyében olyan emberrel találkozott, aki hasonló felfogású, mint ő,

a munkában és a mindennapos kemény edzésekben hisz.

Komolyak Nagy József elvárásai, ezeknek szeretne megfelelni. És leginkább saját magának szeretne bizonyítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik