Sport

Portisch Lajos: “A hazám nem kíváncsi rám”

portisch lajos (portisch lajos)
portisch lajos (portisch lajos)

Portisch Lajoshunonchess.com oldalnak adott interjút és azon túl, hogy nem ért egy két dolgot a Magyar Sakkszövetség döntéshozatalában, illetve a nemrég befejeződött sakkolimpia csapat összeállítása kapcsán, súlyos szavak is elhagyták a száját.

Portisch Lajos szavára pedig érdemes lenne odafigyelni. 1978., Buenos Aires sakkolimpiai-bajnokát a sportág úgy tartja számon, mint az egyik legerősebb – nem szovjet – sakkjátékos az 1960-as évek eleje és az 1990-as évek vége között.

Éppen ezért érdekes, a 79 éves bajnok miért nem érti, a magyar sakksport hagyományaihoz mérten tényleg csúfos, 12. végző férfi válogatott első táblás játékosának, az amúgy rendkívül tehetséges Rapporth Tichárdnak miért volt ennyire gyenge, már-már értékelhetetlen a teljesítménye, ahogy azt sem, az ötödik táblás Gledura Benjámin hogyan került be az olimpiai csapatba.

Azt sem érti, ha Polgár Judit szövetségi kapitány

követte az Élő-pontszámokat, miért hagyta itthon az ötödik legjobb magyar játékost. Ha viszont nem vette figyelembe az Élő pontokat, helytelen döntés volt Rapport Richárdot tenni az első táblára, amikor jellemző rá a rapszodikus játék. Furcsa módon a közvéleményt egyáltalán nem tájékoztatták arról sem, hogy Lékó Péter (2709 ÉLŐ-pont) miért nem játszik a csapatban.

A 15-szörös magyar bajnok ez utóbbit a sakktársadalom ismételt lenézésének véli és amikor azt mondja

az illetékesek csak egyetlen lehetséges lépést tehetnek…,

lényegében lemondásra szólítja fel a szövetség vezetőit.

Portisch, aki 20 sakkolimpián képviselte a magyar sakkozást, sportága pillanatnyi helyzetét, tendenciáit firtató újságírói kérdésre úgy felelt:

Köztudott, hogy a sakkozás, mint sport elég szép támogatást kap a magyar államtól, de az már egy másik kérdés, hogy ezt a pénzt a Magyar Sakkszövetség hogyan költi el. Magyarországon nyilvánvalóan probléma van sakkoktatással. Tudniillik, nem mindegy kik oktatnak, kik foglalkoznak a magyar sakkozókkal. Elutasítást kaptam, amikor felajánlottam a Magyar Sakkszövetségnek a szakmai segítségemet. Ha meghívást kapok szimultánra vagy élménybeszámolóra, örömmel elmegyek, de a Magyar Sakkszövetségen kívül, mert velük nem szeretnék kapcsolatot tartani. Külföldről állandóan keresnek, míg a hazám nem kíváncsi rám.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik