Sport

Asztalitenisz Eb: Továbbra sem tudnak hibázni a magyarok

A délelőtti nagyszerű szereplést követően a magyar játékosok a női egyes selejtezőjének második fordulója után is százszázalékosak a budapesti asztalitenisz Európa-bajnokságon.

Pergel Szandra csoportfavorithoz méltón szerepel, hiszen délután is 4-1-es győzelmet aratott, ezúttal a litván Egle Stuckytét verte magabiztosan.

Madarász Dóra első mérkőzésén szettet sem veszített a görög Maria Hrisztoforaki ellen, délután azonban annak ellenére szenvedett meg a sikerért, hogy 2-0-ra és 3-1-re is vezetett. A szlovén Manca Fajmutnak meccslabdája is volt, de nem tudott élni vele, így a magyar játékos nyert 4-3-ra.

Nagyváradi Mercédesz továbbra is szettveszteség nélkül menetel, ezúttal a lett Diana Rusinovát oktatta mindössze húsz percig. A Postás SE versenyzője még kétszer lép asztalhoz szerdán, Pergel és Madarász pedig egyszer-egyszer játszik majd a torna második napján.

Elégedett vagyok, mert minden meccsünket megnyertük, de a lényeg csak ezután jön

-nyilatkozta az MTI-nek Téglás Péter szövetségi kapitány. A 19 csoportgyőztes egyből csatlakozik a főtáblán a 32 kiemelthez, míg a másodikak közül hét játékos sorsolással kerül az elitmezőnybe. A fennmaradó 12 csoportmásodiknak még egy mérkőzést kell nyernie a főtáblára jutáshoz.

Asztalitenisz Eb, selejtező, női egyes, végeredmények:

3. csoport:
Nagyváradi Mercédesz-Diana Rusinova (lett) 4-0 (5, 4, 5, 4)

4. csoport:
Pergel Szandra-Egle Stuckyte (litván) 4-1 (-9, 2, 6, 5, 5)

9. csoport:
Madarász Dóra-Manca Fajmut (szlovén) 4-3 (4, 9, – 5, 5, -5, -8, 10)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik