Sport

Babos Tímea év végére mintha kicsit elfáradt volna

Babos Tímea azt követően, hogy pályafutása legjobb eredményeként a 26. helyre érkezett a WTA-világranglistán, időben visszafelé haladva Pekingben a második, Vuhanban az első fordulóban esett ki egyesben.

A magyar éljátékos a harmadik kínai versenyén, ezúttal a tiencsini 500 ezer dollároson, a negyedik kiemeltként lépett pályára. Most a WTA 56., amerikai Alison Riske volt az ellenfele, de nem bírt vele az első fordulóban 2:6, 6:4, 6:3-ra.

Babos jól kezdett, eleinte úgy látszott érvényesíti a világranglista különbséget, de 1:0 után a második játszma  negyedik gémében összesen négy bréklabdája is volt 0-40 után, de egyiket sem tudta kihasználni, majd Riske fordított és behúzta a harmadik játszmát is.

Olybá tűnik, Babos kicsit elfáradt az év végére, már ami az egyes formát illeti, de ettől még a 2016-os éve előrelépést hozott számára és egészen kimagaslóra sikeredett.

Tiencsin, 500 ezer dollár, kemény pálya, női egyes, első forduló:

Riske (amerikai)-Babos (4.) 2:6, 6:4, 6:3
Linette (lengyel)-Stojanovic (szerb) 7:6 (8-6), 6:0
Puig (Puerto Ricó-i, 5.)-Nara (japán) 6:3, 7:6 (7-5)
Peng (kínai)-Csang (kínai, 7.), játék nélkül
Arruabarrena Vecino (spanyol)-Liu (kínai) 6:4, 2:6, 6:4
Oszaka (japán)-Svedova (kazah, 8.) 6:4, 6:2
Han (kínai)-Hszü (kínai) 4:6, 6:1, 6:0

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik